Múltkor a VOLT-NINCS-Tschurl házról írtam felkutatott adatok alapján. Ám van még mesélni valóm, de ezek már családi, így azután majdnem személyes emlékek.
Magda* idézte fel izgalmas, szép délutánjait a ház hátsó traktusának rejtekén.
Ez a felnőtteknek csak egy hatalmas, szürke épület volt, szűk átjáró, fák, virágok, kút-de neki a mesék különös színpada, egy más világ.
Így:
„1920 tavaszától, 3 éves koromtól, a Széchényi házban laktunk.
Nagyon szerettem ennek az igazi kis birodalomnak belső életét. A lépcsőházak (mert több is volt) ívét, az udvar mozgalmas világát, a padlás (ahol gyakran játszhattunk) misztikus árnyait és az öreg grófnő kedves vendégszeretetét.
De imádtam a Széchenyi tér nyüzsgését. A délelőtti bevásárlás vagy a délutáni séták felfedező útjait.
Délelőtt a Várkerület felé vettük az irányt. Boltok, kirakatok, a piac zsibongó sokasága. Gyarmatárú, kávé, hús,tej, tojás beszerzése volt a feladat. Kis menetünk vezérhajója Ómama volt és a végén, a farvízen úszva nézelődtem én.
A délután, az más volt. Akkor Anyuval vagy Annával mentünk és én voltam az irányító. Ilyenkor a kapunkból kilépve balra, a Tschurl ház felé ringtunk lassú szemlélődéssel. A ház nekem olyan volt, mint egy ásító szájú óriás. Egy kedves óriás, aki alig várja, hogy bekapjon végre.De nem kellett félnünk, nem zuhantunk le a torkán. Átlavíroztunk a kicsit sötét, kicsit dohos leheletű szakaszon. És kijutottunk a fényre, egy egészen más világba. A Széchenyi tér zajos sürgés-forgása után itt csend volt.
Bal oldalon Tschurlék míves, szép kertje pompázott. Kerítés övezte. Besurranni nem tudtam. Arcocskámat hozzászorítva a fémháló kockáihoz sokáig bámultam a bokrok közül kivillanó kutat.
Egy urnaféle állt a tetején és két kecses kígyó igyekezett szomját oltani belőle. Láttam! ÉN láttam, hogy tekeregnek a korsó körül és üdvözlésként sziszegve fordulnak felém.
A másik oldalon két kisebb házikó, pirinyó viskó tapadt a templom falához. Egyikük virágágyásai között egy igazi törpe városka élt. Kicsi házak,egy nagyocska szélmalom, melynek lapátját az enyhe szellő is megmozdította. Előtte tavacska, gólya,békák. És hát a csöpp város lakói- a tevékeny törpecsalád. Mosolyogva üdvözöltek, lendítették csöppnyi karjukat és bizony mondták a nevemet és biztató szavakkal hívtak játszani. Télen nehezebb volt, mert alig látszottak ki a hó puha takarója alól.
De hát az igazság az, hogy csak én láttam-hallottam őket. Így fiatal anyám türelemmel állt mellettem egy darabig, hisz ez az én délutánom volt. De azután gyengéden megfogta a kezem és tovább vezetett a Deák tér felé, vagy az állomásra vonatokat nézni.
*Magda: Farkas Lajosné, Taby Magdolna (1917-2012). Az anyósom volt. Szinte egy évszázadon át élte soproni mindennapjait. 1917 tavasza óta 96 évesen bekövetkezett haláláig. Itt nőtt fel, járt iskolába, lett szerelmes, asszony, anya. Felnevelt négy gyereket és 50 éven át tanította, nevelte a város nebulóit. Rám hagyta emlékiratit. Így együtt dolgozunk. A múltból, a jelenben a jövőért. Ő a téma. Én a stílus.
Képek forrása: -Soproni Múzeum, köszönet érte.-Családi fotótár.Általam készített fotó.- Cédrus Könyvkereskedés által kiadott képeslap.
De volt! Sok-sok évtizeden keresztül feszített a Széchenyi tér reprezentatív részén. A Domonkos templom és a Somogyi ház (most Móricz Zs. u.2.) között. Eltorlaszolva a mai Mátyás király utca bejáratát. Ezzel hosszú ideig nem volt gondja a városiaknak.
Szép volt a ház. A 19. század második felére kétemeletes klasszicista épületként díszítette a teret.
Legismertebb és legsikeresebb tulajdonosa, ebben az időben, Tschurl Ede nagykereskedő volt, akiről nevét is kapta. A Soproni Múzeum raktárában láttam a róla készült festmény. Elmondhatom, hogy nagyon fess, csinos, határozott fiatal úr nézett vissza rám. Igazi Jókai hős. Élete is ilyen volt. Nagyon jó anyagi körülmények között, sikeres emberként a soproni vasút megépítésének lelkes pártfogója lett. Gyakran kísérte az ügyet kézben tartó Széchenyit tárgyalásokra, vitákra, üzleti megbeszélésekre. Majd a vasúttársaság megalakulása után titkárként és jegyzőként dolgozott tovább. Sok küzdelem, vádaskodás és nehézség közepette sem adta fel. Végül 1847-ben megvalósult ez a remek terv, mely nagyban fellendítette a város kereskedelmét. 
Le kellett bontani a Tschurl házat!
A fantasztikus fotók, melyeket Diebold Károly fotóművész készített és melyeket a Soproni Múzeum őriz, lépésről-lépésre nyomon követte ezt a szomorú, de mégis fontos és szükséges folyamatot.
Ma már hihetetlen, hogy itt egykor egy hatalmas ház állt. 
Ami engem a legjobban megdöbbentett, hogy a sarkon álló Somogyi ház újonnan kialakított utca felé eső oldalát milyen csodálatosan rendbe hozták.
Egybesimították főhomlokzata arculatával. Ha figyelmesen szemléljük a másik oldalról, meg nem mondanánk, hogy egy ablaktalan falóriás nézett vakon az útra.
A másik érdekesség, hogy a Mátyás király utca elején lévő bűzös-barlangú kocsma, 1938-1951 között Diebold fotó néven a híres és városunk történetét gyönyörű fotókkal megörökítő mester, Diebold Károly műterme volt.
Legtöbbször felemelő, szép dolog egy utca, ház, tér, park létrejötte. A változás néha fájó, néha szomorú, de talán elkerülhetetlen. 
Egy újabb érdekes épület, melyre kicsit figyelnünk kell, és máris kitárja ragyogó múltját. Lerúgja magáról a pusztulat, a piszok és kopott elhanyagoltság jelmezét és megmutatja, milyen is volt…anno.
Ezt a házat 1816-ban Lenck Sámuel, a híres kereskedőcsalád tagja építtette az akkor nagyon keresett Hild Vince építésszel.
A 19. század elején a soproni nagykereskedő családok igencsak meggazdagodtak. Ragyogó üzleti sikerek, hírnév és anyagi biztonság lengte körül személyüket. Fontosságuk túlnőtt a város, sőt a megye határain is. Ismertségük Bécs és Pest-Buda messzeségébe repítette őket.
Nem véletlen, hisz Sopron földrajzi helyzete nagyon kedvező volt Magyarország és Ausztria között zajló árucsere forgalomban. Azután a vasútvonalak kiépítése tovább erősítette városunk közvetítő szerepének fontosságát.*
1828-ban már negyven kereskedő család szerepelt az összeírásban, ezek közül emelkedtek ki a ma is ismert és tisztelt cégek. A Zettl, Hillerbrand,Russ, Hoffer vagy Flandorffer név mai is jól cseng.
Lenck Sámuel ebben a házban hozta létre a Két mórhoz címzett fűszerkereskedését.
A kétemeletes klasszicista lakóház kapuja felett ma is ott hever a két kedves alak, hátuk mögött a bőséget és sikeres kereskedelmi tevékenységet szimbolizáló méhkassal.
Alatta a félköríves boltívben Jézus csodálatos halászata látható, mely szintén a ház, a család és talán az oda belépő vásárlók sikerét támogatta.
Ha átmentek a szemközti oldalra és megfelelő távolságból szemlélitek a házat, hát megdöbbenő elismeréssel adózhatunk az épület por és kosz alatt megbúvó gazdag szobrászati díszítéseknek.
Az első övpárkány felett sárkány,
majd páva,
arrébb szigony,
végén pedig oroszlán a főszereplő. 
A szomorúan elhanyagolt külső nagyon szép belső tereket takar.
Nemes András a Soproni Múzeum jeles művészettörténésze kísért felfedező utamon. Az ő szakértő szemével csodálhattam mindezt, és nyílt ki előttem a múlt és a művészet kapuja.
A fűszerüzlet hamarosan elköltözött innen, még az első világháború alatt vagy közvetlen utána. A család nehéz, küzdelmekkel, bukással, újabb talpra állással tűzdelt sorsa kész regény.
Búcsúzzunk a háztól és ha elmentek mellette, kacsintsatok egyet a derűs, bizakodó két mórra.
Mikor érintette meg szívemet, eszemet és ösztöneimet a szerelem? 
1922.* A szürkék szigorú zárdájának óvodája. Pelczer Peti. Ragyogó kék szeme, hosszú aranyló szempillái, huncut nevetése ma is velem van. Délelőtti sétáinknál igyekeztem az ő kezét fogni, az uzsonnára kapott finomságokat megvontam magamtól, hogy neki adhassam. Ő kikapta a kezemből a cukros kiflit és elszaladt.
Az Orsolyában lányok voltak mellettem, körülöttem. És szigorúság.
Az oktatásból nem lehetett igazán kivonni a nemek közötti különbséget, a férfi test szépségét , a szerelem versbe szedett tanítását.
A latinkönyvünkből bizony antik szobrok daliás, meztelen teste ragyogott ránk. Szegény apácák összes találékonyságát harcba híva. Hisz ez akkor már pornónak számított. Mindjárt az első órán papírból kis ruhát kellett készítenünk és óvatosan ráragasztani a kihívó testrészekre. Mi persze visszavágtunk. Csak felül ragasztottuk le a képeket , hogy érdeklődésünket kielégítve bármikor felhajthassuk.
Breitenbach Klári és Hümmer Dóri, jó barátnőim.
Az egészségtan oktatásában is eljutottunk olyan intim részletekhez, amit elolvastunk ugyan, de felmondanunk tilos volt. Drága nővérek, olyan bájos naivak voltak! Azt hitték, ha eltitkolják, megtiltják ezeket a dolgokat, ki is radírozhatják életünkből, testünk lelkünk természetes változását.
Volt azután pusmogás, találgatás. Egymás fülébe sugdostuk a fölszedegetett információkat, jókat vihorásztunk zavarunkban. Ma már tudom, azért értünk későbben, mint a maiak, mert ezekkel a felvilágosító , „bizarr” dolgokkal nem terheltek minket. Sok lány férjhezmeneteléig semmit sem tudott saját testéről vagy a házaséletről. A biológiai érés velejáróját sokszor betegségnek, a halál szelének élték meg. Asszonnyá válásuk első éjszakán pedig sírva menekültek haza a mamához.
Nekem szerencsém volt. Anyám okosan, kedvesen, néha hasonlatokkal élve igyekezett bevezetni az élet elméletébe.
Magdi, Dóri és Klári.
Hasonlítottunk. Nagy növésűek voltunk, mindig jókedvűek, csevegő-csacsogó karcsú tulipánok.
Itt figyelt fel rám Schvartz Pali. Kinézett magának. Közeledett. És elkezdődött az első, igazi, kedves diákszerelem. De erről majd később…
Látjátok, megint egy mesélő utcanév, olyan, mint a Templom utca, Kolostor utca, Halász utca, Faraktár és sorolhatnánk. Neve őrzi történetét, feladatát.
Mivel ellenséges sereg ritkán járt mifelénk, az emberek pedig szabad idejükben akkor is szerettek játszani, mulatni, enni –inni, vásárolni, hát ezt a nagy szabad térséget fel is használták erre. Itt rendezték a tornaversenyeket, a kirakodó vásárokat, alkalmi piacokat, mulatságokat.Mindez jól látható Michel Zakariás 1700 körül készült rézmetszetén. A várfal, a vizesárok, a külső házsor és a szabad térség mellett, látható a Széchenyi tér kettős tava és a külső fal környékének díszkertjei is.
Azután a telkeket lassanként bővítették, a faházakat kőházak váltották fel, a betemetett várárok helyén raktárak épültek, a kereskedő házak is hátrébb húzódtak.
Kialakult a várkerület egységes alakja, emeletes lakóházak földszinti boltokkal. 
A Kisvárkerületen több barokk és rokokó, arrébb romantikus és eklektikus házak füzére kerüli a várfal ívét.
A második világháború szörnyű pusztítást végzett e házak között is, többségüket sikerült helyreállítani, néhol azonban modern épületek .. fejezzétek be Ti a mondatot.
De leginkább gondos és szakszerű munkával épült-szépült Várkerületünk.
Tudtátok, hogy régen a vasalónak is lelke volt. Na, nem olyan bonyolult, finom és egyedi, mint az embernek.
De mégiscsak ez a lelkecske, mert így hívták, volt a lényege, működésének alapeleme.
Ők azon kedvesek, kik a régi vasalómat hosszú ideig használták. Magda nagymamája, (1849-1934) és édesanyja (1886-1969). A kicsi lány Magda, az anyósom (1917-2012). Tőle nemcsak régi fotókat örököltem, de a múltat idéző mindennapi tárgyakat is.
Így lett egy lelkes vasalóm. Szegény, nálam már teljesen új feladatot kapott. Hosszú évek óta könyvtámaszként teljesít szolgálatot. Csodálom kecses szépségét, törölgetem róla a port, de a régi háziasszonyok munkaeszközeként nem gondoltam rá.
És akkor vettem kezembe a kis vasalót. Felhúztam hátsó kapuját és kinyílt tágas pocakja, ahol egy tömör öntött vas betét rejtőzött- a lelke.
Hát igen…1900-as évek, egy népes család ruhatárának rendben tartásában segítő kis jószág. Hány, de hány gondos asszonyi kéz húzta fel a kallantyút, vette ki a lelkecskét és tolta be a sparhelt melegébe. Kis idő múlva pedig visszahelyezte egy vascsipesz segítségével a feladatra váró masinába.
Majd simította, egyenesítette, szépítette, rendezgette a lepedőket, ingeket, nadrágokat, fehérneműket. Magdáék még a zoknikat, alsóneműt és a törülközőket is kivasalták, nemcsak a rendre, de a higiéniára is ügyelve.
Katt. Kigyulladt a fény. Visszakaptam az áramot. Újra beindultak az engem szolgáló gépek.
Miklós Bonchidán növekedett és nevelkedett fényűző –gondos körülmények között. Apja igen nagy gondot fordított az oktatására is, fényes politikai karriert szánva neki. Jogot tanult. Azonban sokkal jobban érdekelte az irodalom zene és képzőművészet és mivel az égiek nagy talentummal áldották meg, hamarosan kitűnt tehetségével.
A Nemzeti Színház és az Operaház főintendánsaként díszleteket, jelmezeket tervezett, sok híres író könyvét illusztrálta..
... ő tervezte IV. Károly király koronázási ünnepségének dekorációit. Több hangszeren is virtuózan játszott és kottát ugyan olyan jól olvasott, mint könyveket. E mellett tehetséges irodalmárrá vált, remek stílusa, gazdag szókincse és mesés képzelete vezette.
Már egészen fiatalon kitűnő drámákat,meséket írt és illusztrál,igaz álnéven, mert félt szigorú apja és arisztokrata társasága ítéletétől.
Élte a mágnások fényűző életét. Lovagolt, vívott, vadászott, utazott, bálozott, táncolt és párbajozott. Főleg az asszonyok-lányok miatt. Bohém volt, kedves, lenyűgöző. Imádta a színházat. Esténként mulatóba és színházba járt. Sőt egyetemista korában többször fel is lépett a Várszínházban. Persze ezt is titkolta szigorú, vaskalapos apja előtt.
De igazán egész életében csak két asszonyt szeretett. Egy hűséges hűtlen volt. Nem tudott szabadulni egyiküktől sem. És mindkét szerelme először máshoz menekült előle, mert az eszméiért bátran kiálló politikus nem tudta, nem merte elkötelezni magát. Persze feje fölött ott dörgött szigorú, ellentmondást nem tűrő apja, aki mindkét alkalommal megakadályozta , hogy nőül vegye kedvesét.
Az első hölgy Szilvássy Karola* erdélyi nemes kisasszony, kinek származása, műveltsége és anyagi helyzete rendben volt. De mégis kirítt a főúri társaságból. Nem törődött a konzervatív arisztokrácia finomkodó allűrjeivel. 
A szabad életért, nők egyenjogúságáért harcolt,sokszor botrányba keveredvén. Bánffyval megértették és szerették egymást, de kapcsolatukból a szigorú apa ellenállása miatt mégsem lett semmi. Karola ekkor hirtelen báró Bornemissza Elemérné lett, de élete végéig megtartotta bensőséges kapcsolatát szerelmével.
A másik nagy szerelem a híres és ünnepelt színésznő Várady Aranka volt. No itt azután a szépségen és sikeren kívül nem volt semmi elfogadható a főnemes apa számára, így újra közbelépett. Szakításra bírta a fiatalokat. Aranka férjhez ment és eltemetkezett Miklós elől.
Apának kitűnő volt a báró, szerették és nagyon értették egymást leánykájával. Pápuának becézte édesapját.
Sokat voltak együtt, kirándultak, játszottak.
Sőt dolgoztak is közösen,a magyar irodalom külföldön is elismert remekművét a háromkötetes Erdélyi történetet az ifjú grófkisasszony gépelte és rendezte sajtó alá
Fagyossá vált a légkör, sokat vitatkoztak. Pedig Aranka szerelme valós volt még. „Nagyon szeretem a férjemet, de köztünk áll Bornemisszáné” írja naplójában majd „Nélküle (Milkós) semmi az élet-vele gyötrődés.”
Bánffy ismét belevetette magát a politikába. 1943-ban titkos megbízatással
Szerencsére családját már Pesten tudta, biztonságban. De itt mindenük odalett. Elveszett vagyonuk, múltjuk, biztonságuk. 1945 után sorsa egészen embertelenné vált. Romániában rekedt. Bántották. Kritizálták politikai és irodalmi munkásságát.
Bánffy Miklós a nagyszerű, okos ember, aki az Operaházat és Nemzeti színházat fejlesztette, aki Bartók Bélát felfedezte és játszatta a magyar színpadokon, aki díszlet és jelmezterveiről,drámáiról, világhírű regénytrilógiájáról méltán híres volt,aki Erdély irodalmi és kulturális életének felvirágoztatója és a magyarság megmaradásának élharcosa volt….
..és akinek, mit akkori külügyminiszternek,mi, Sopron és nyolc község Magyarországhoz való tartozásunkat köszönhetjük** .Szegény. Éhezik.
Az asszony 1848-ban elhunyt. Bánffy végleg magára maradt.
Ha az Erzsébet kertben elmentek ellőtte, küldjetek egy mosolyt és egy biccentést.....
Ez a remek nedű meghódította Európa jelentős piacait, eljutott Lengyelországba, Csehországba és Sziléziába, élvezettel itták az uralkodói udvarokban is. 
A borkereskedelem és a bor minőségének védelme érdekében Zsigmond királyunk megtiltotta, hogy a városon keresztül a városi tanács engedélye nélkül idegen bort szállítsanak. Az uralkodó leiratban figyelmeztette alattvalóit, ne csodálkozzanak, ha soproni területre merészkedve szekereikkel, dühös polgárokkal találják szembe magukat, akik vagy visszafordulásra kényszerítik őket, vagy az út porával itatják fel boraikat. Jogosan!
Zsigmond,
Mátyás,
1846-ban a felelősséget érző, gondolkodó és tudatos gazdák Boór Sámuel igazgatásával megalakították a Weinbau Verein-t , melynek célja „… a szőlőtermelés terén időszerű javításokkal és újításokkal elérje a termelés minőségének emelkedését, a termelési költségek csökkentésével(…) a borkereskedelmet növelje.” Nagy dolog volt ez, alapja egy országos érdekvédelmi szervezetnek.
Sok minden történt azután, filoxéra járvány, háborúk, a trianoni veszteség, a kitelepítés az ’50-es évek és a szocializmus minőségre igénytelen évei.
Bort inni jó! Mértékkel, lassú kortyokban ízlelgetni e nemes italt. Hisz egy pohár borban benne van a borász egyénisége,életfelfogása,szakmai tudása,alázata és tisztelete a természet, a föld iránt. Hivatás az övé-hit, erő, művészet és öröm. Isten áldja Őket!
Számos kiváló borászunk közül Iváncsics Zoltán,
Molnár Titi
és a Bruckner család remek nedűi fényesítik napjainkat.
A kicsi lány öntudatosan lépkedett a ragyogó őszi napsütésben. Fekete lakkcipője felnőttesen kopogott a macskaköveken, rakoncátlan fürtjeit hatalmas masni simította rendbe, fehér köténykéje makulátlanul ragyogott. 
Jó, hogy édesanyja erős kezébe kapaszkodhatott.
..és 19 éves felnőtt hölgyként, képzett tanítónőként hagyta el végleg az iskola padjait. 
Ez az intézmény a legfogékonyabb éveiben formálta, alakította, tanította a fiatal lelket, hogy felnővén igaz emberré, jó pedagógussá és odaadó családanyává váljék.
Rövidke történeti áttekintés: a Szent Orsolya Rendet Merici Szent Angéla alapította 1535-ben.
Hamarosan elemi iskolát hoztak létre, majd az évek folyamán, /1747-1942 között /ipari és vasárnapi iskolát, elemi és polgári tanítóképzőt, polgári leányiskolát és gimnáziumot, majd mezőgazdasági iskolát működtettek. 
„Eljött az iskola ideje és én a Szent Orsolya Rendbe kerültem, ahol azután 13 évig tanultam. A belső I. osztályba íratott be anyám, ugyanis akkor két elemi volt, egy belső 4 osztályos, innen lehetett gimnáziumba vagy polgáriba menni. Itt tandíj is volt. A másik, a külső elemi 6 osztályos volt, itt nem volt tandíj, de a továbbtanulás is nehezebb volt. Ide általában a szegényebb gyerekek jártak. Mi ahogy tudtuk, segítettük őket, például év végén átadtuk az alsóbbaknak a tankönyveinket. Ez nagyon jó érzés volt, mert éreztük, hogy segítünk és felelősséggel is járt, mert egész évben vigyáztunk a könyveinkre, hisz tudtuk, hogy másoknak szüksége lesz rá. Karácsonykor ajándékokat is készítettünk számukra.
Reggel misével kezdődött a nap, utána sorakozó volt és szabályos rendben mentünk az osztályba. Érdekes volt, hogy a nagyobb lányok felügyeltek ránk, mert 1934-ig az apácák tartották fogadalmukat, nem léptek ki az utcára, de még csak az ablakon sem néztek ki.
Év végére mindenikünk megtanult írni és olvasni, pedig mi még palavesszővel írtunk a kicsi palatáblánkra, ez volt a mi füzetünk. Drága Lukréciának mindenkire volt ideje, pedig ötven kis buksi hajolt buzgón a feladatok fölé. Rendet tartott és fegyelmet, alkotó munka folyt az osztályban. Szerető szívvel emlékszem vissza ezekre az időkre. Talán ekkor érlelődött meg bennem, hogy én is tanító néni leszek.”
Sok próbálkozás és kísérlet után, a Lumiére fivérek tartják az első nyilvános vetítést 1895-ben Párisban. Ekkor már a filmszalagot kivetítve egyszerre, egy időben több ember is láthatta a rövidke és izgalmas történeteket.
Az igazi hangosfilm korszak a Warner Brothers/Dzsesszénekes című, 1927-ben, tökéletes fényhang technikával készült munkájával indult. A mozgókép ipar kelletlenül és lassan tért át az új módszerre, hisz jelentős költségekkel járt a változás és sok színész hangja is használhatatlannak bizonyult.
Azután megjelentek a színek. A színes film első premierje 1937-ben Walt Disney/ Hófehérke és hét törpe c. fergeteges sikerével vonult be a filmtörténetbe.
És hát a térhatású és számítógép technikával készült elsöprő-rémisztő katasztrófafilmek, de ezt már személyesen mi is átélhetjük.
Az első mozi már 1908-ban megnyílt, az Ikvahíd 2. számú ház földszintjén, „Elektrobioskop” néven. Nem sokat tudunk róla, de azt bizonyosan, hogy az Ikva bal partján tornyosuló hatalmas háztömb nem igazán volt alkalmas a mozizásra.
Ezért 1909-ben át is költöztek a „ Magyar Király szálló” udvari szárnyába, a Várkerület 73-ba. A sikeres némafilmeket egy-egy bárzongorista zenéje kísérte. Hol Liszt Szerelmi álmokat, a Fra Diavolo-nyitány játszva, aszerint, hogy szerelmi jelenetek vagy cowboy-film pergett. De a tűzveszélyre való hivatkozással a hatóságok egyre szigorúbb feltételekhez kötötték a mozi működését, és hát legyünk őszinték, a nézőtér is eléggé kezdetleges és kényelmetlen volt.
Így azután, 1911-ben Schármár Károly tervei szerint megépült az első hamisítatlan-originál soproni filmszínház a Lackner Kristóf utcában. Az ottani zárt sorú beépítés ellenére szabadon álló, egyemeletes lakóház magas tűzfala mellett ma is látható kecses szecessziós épülete. Ez azután tényleg a nézők érdekeit és kényelmét szolgálta; a vetítővászon felé enyhén lejtő nézőtér , a két oldalról megközelíthető széksorok, a tágas várótermek és a két WC. elnyerte a soproniak elismerését. Szívesen jártak ide. Hamarosan profilt váltott, működött benne a Városi Könyvtár, a Soproni Lavéltár raktára, majd bicikli bolt.
1913-ban a mozgó tovább költözött a Városi Tanácsház mögötti Városház utcának szűk telkére.A Városi Mozit, később Vörös Csillag filmszínházat a Boór cég építette, de sajnos elhelyezésére nem fordítottak elég gondot. Az épület kijáratánál alig marad másfél méter széles köz a városfal és az épület között. Így az előadásra várakozók biztonsága érdekében az utcát – nap-nap után – 16–23 óráig az átmenő gépkocsi forgalom elől el kellett zárni. A bejárati lépcső nagyon meredek volt, így néha fenéken érkeztek a vendégek az előtérbe. A nézőtér cső alakú hosszú-keskeny igen zsúfolt teremét télen kályhákkal fűtötték így használt levegő és kellemetlen illatok szálldostak a közönség orra elé. Értékemelő momentuma volt, hogy kicsi színpad és öltöző is helyet kapott az épületben jelentős íróknak, költőknek és művészeknek teret adva.
1965-ben végleg becsukta kapuit, lebontásra került, így feltárva a soproni régészeti park kincseit.
A nézőtér is jól megközelíthető széksorokból álló tágas tér. A bejárat előtt itt is igen keskeny a járda, de remélem az autósok vigyáznak a nézőkre! Ma már fejlett technikával, három dimenziós vetítéssel jó kis büfével várják a látogatókat.
Annak ellenére, hogy otthon már számos filmet nézhetünk Tv-n és számítógépen, mégis jó egy igazi, hangulatos moziba elmenni, ahol barátokkal, kedves ismerősökkel együtt örülve a végén jó kis beszélgetésbe elegyedve mozizhatunk.