Az a ház, amiről most mesélek nincs is!  Már csak régi fotókon,rajzokon, visszaemlékezésekben él.

De volt!  Sok-sok évtizeden keresztül feszített a  Széchenyi tér reprezentatív részén.  A Domonkos templom és a Somogyi ház (most Móricz Zs. u.2.) között. Eltorlaszolva a mai Mátyás király utca bejáratát.  Ezzel hosszú ideig nem volt gondja a városiaknak.

Szép volt a ház. A 19. század második felére kétemeletes klasszicista épületként díszítette a teret.

Legismertebb és legsikeresebb tulajdonosa, ebben az időben, Tschurl Ede nagykereskedő volt, akiről nevét is kapta. A Soproni Múzeum raktárában láttam a róla készült festmény. Elmondhatom, hogy nagyon fess, csinos, határozott  fiatal úr nézett vissza rám. Igazi Jókai hős.  Élete is ilyen volt. Nagyon jó anyagi körülmények között, sikeres emberként a soproni vasút megépítésének  lelkes pártfogója lett. Gyakran kísérte az ügyet kézben tartó Széchenyit tárgyalásokra, vitákra, üzleti megbeszélésekre. Majd a vasúttársaság megalakulása után titkárként és jegyzőként dolgozott tovább.  Sok küzdelem, vádaskodás és nehézség közepette sem adta fel. Végül 1847-ben megvalósult ez a remek terv, mely nagyban fellendítette a város kereskedelmét. 

Le kellett bontani a Tschurl házat!

Telt-múlt az idő, gyarapodott, növekedett a város.  Bővült a lakosság száma, fejlődött a technika, a közlekedés.  Vasút és villamos vonalak épültek, sok új lakóház. Rengeteg modern és reprezentatív üzlet nyílt.  Útban lett a ház. 1924-től átjárót nyitottak a gyalogosok számára, hogy könnyebben elérhessék a vasútállomást, az épület mögött magukat kellető izgalmas üzleteket, és a kivirágzott, gyönyörű Deák teret. Azután ez is kevés lett. A modernizálódott, lüktető város a 20. század közepe felé türelmetlenné vált. Az üzlettulajdonosok, vállalkozók, a vasúttársaság és a közvélemény nyomásának engedve meg kellett nyitni a Mátyás király utcát. Szabaddá téve az autók számára is.

A fantasztikus fotók, melyeket Diebold Károly fotóművész készített és melyeket a Soproni Múzeum őriz, lépésről-lépésre nyomon követte ezt a szomorú, de mégis fontos és szükséges folyamatot.

Ma már hihetetlen, hogy itt egykor egy hatalmas ház állt. 

Ami engem a legjobban megdöbbentett, hogy a sarkon álló Somogyi ház újonnan kialakított utca felé eső oldalát milyen csodálatosan rendbe hozták.

Egybesimították főhomlokzata arculatával. Ha figyelmesen szemléljük a másik oldalról, meg nem mondanánk, hogy egy ablaktalan falóriás nézett vakon az útra.

A másik érdekesség, hogy a Mátyás király utca elején lévő bűzös-barlangú kocsma, 1938-1951 között Diebold fotó néven a híres és városunk történetét gyönyörű fotókkal megörökítő mester, Diebold Károly műterme volt.

Legtöbbször felemelő, szép dolog egy utca, ház, tér, park létrejötte. A változás néha fájó, néha szomorú, de talán elkerülhetetlen. 

Mostanában mi is tanúi lehettünk két utca születésének. Az egyik a régi gyártelep helyén nyílt, a neves borász nevét megörökítő Flandorffer utca, mely a Táncsics utcát köti össze a Vitnyédi utcával. A másik gyalogos átjáró, neve még nincs. Lenne pár ötletem. Az Újteleki utcáról vezet az  Ógabona térre.

Forrás:

-Csatkai Endre:Sopron és környéke műemlékei. Bp. Akad.K., 1956.

-Perkovátz Bódog, Kubinszky Mihály: Szechenyi István és a Sopron-Bécsújhelyi vasút építése. S.Sz. 1957/1-2.

-Soproni Múzeumban töltött évek tapasztalatai.

-Nemes András művészettörténész

Fotók:

-A régiek Soproni Múzeum tulajdona, köszönet érte Bolodár Zoltánnak.

-Diebold emléktábla, Wikimedia Commons

-A mai képeket én készítettem.