Talán ez a történet kicsit unalmasnak tűnik-egy ház, néhány adat. De ha velem jöttök és figyeltek, mesélni kezdenek a falak. Emberi történeteket. Egy nagyratörő nagypapa és unokák, egy haragosan küzdő meny és egy odaadó mostoha apa. Gondok, veszekedések, remény és harag, no meg gazdagság, királyi léptek nyoma és a tűnő idő.

A Storno ház a Fő tér talán legpompásabb, legreprezentatívabb kétemeletes barokk lakóháza. Római alapokra épült. Az évszázadok folyamán bővült, szépült. Mindig gazadag és jelentős pozíciót betöltő soproni polgárok éltek falai mögött. Festetichektől Stornokig. De járt itt Mátyás király, Liszt Ferenc, József főherceg. És hát nekem is munkát és második otthont adott hosszú évekig.

Stornoékról már sokat írtam és most nagyobb utazást kínálok.

Repüljünk csak vissza az időben egészen 1482-83 zimankós telébe, a Storno ház elé.

Ragyógó, pompás és elegáns épület volt már akkor is, védett és minden kényelemmel ellátott palota, hisz, nem más, mint Mátyás király vendégeskedett benne. Innen irányította III. Frigyes császár elleni nagyszabású hadjártát az ausztriai területekért. A városi tanács helyezte el itt, a belváros legelőkelőbb részén a legméltóbbnak ítélt rezidencián.

A ház tulajdonosa pedig Habreleiter Miklós belső tanácsos volt. Gazdag, tekintélyes ember, aki nemcsak birtokolta, de nemrég fel is újította az emeleti ebédlő térre néző festett üvegablakait, hogy méltóként fogadhassa királyát.

A Haberleiter család mondhatni századokon át jutott ésszel, rátermettséggel és bátorsággal a külvárosi polgárok közül egyre feljebb és feljebb a ranglétrán, míg a mi Miklósunk, a külső tanács leggazdagabb tagja lesz, majd, 1442-ben feleségül veszi, Pfendel Margitot, kinek révén kezére jut a Főtéren álló sarokház így  a gazdag belvárosi polgárok és a belső tanács tagjai közé emelkedik. Jól tudta ő, hogy a külvárosi vagyonos polgárként társadalmi emelkedést csak a belvárosba való költözködés útján remélhetett.

Furcsa és szomorú irányt vett az élete, fia János korai halála után szerette volna megszerezni, a városi tanács segítségével unokái gyámságát. De hiába a tekintély és a pénz, az ítélet másképp szólt. A kiskorú gyermekek, János és Margit az édesanyjuknál és annak második férjénél, Joachim Jakabnál kaptak elhelyezést és ő  vette át vagyonuknak kezelését, melyet többek között ruháztatásukra és iskoláztatásukra kellett költenie.

Ami miatt ez a ma talán hétköznapinak számító ügy fontos lehet, hogy a városi tanács részletes elszámolást kért, a gyerekekre költött, jogosan megítélt vagyonról. Így azután korhű leírásból láthatjuk, hogyan éltek a gyerekek az 1400-as évek  közepén.

Először is a mostoha apa a két gyereket egészen új ruházattal látta el. Margit kapott 2 olasz vászonból való s selyemmel szegélyezett inget, 1 durva vászoninget, 2 hálófőkötőt, 2 kötényt, 1 pár hajfonat-vászonszalagot, aranyozott csatos, zöld nürnbergi posztóból készült köpenykét  és még számtalan kis csecsbecsét, csatot, övet. Később a lányka pár évre kolostorba került, azt is bőkezűen finanszírozta az új apa. Sőt, azt hihetnénk, bennfeledte a kolostorban, hogy a nevelés gondjait letudja, nem így volt. Pár év múlva, mikor már tökéletes kis hölggyé vát Margit, újra bevezette a világi életbe gazdag ruhatárat és hozományt biztosítva számára.

Jánoska szintén teljes, elegáns ruhatárat kapott. Selyeminget, nünbergi posztóruhát, bársonysüveget és sorolhatnám. Az ő iskoláztatására nagy gondot fordított Joachim. Nyolc évesen már a soproni iskolába járt. Ebben az időben már  plébániai  iskola is a városi tanács befolyása alá került így igazán a város világiasabb igényeit elégítette ki.

Az iskola látogatása évi díjja elég magas volt, de Joachim Jakab később még egy diákot is, fogadott János mellé nevelőnek, aki naponként az iskolába is elkísérte. Munkájáért lakás, ellátás és ruházat járt neki.  1493-ban tankönyveket is kapott sőt Bécsben is vásárolt számára nevelőapja  latin nyelvet magyarázó glosszákat. A vizsgákat az akkor pusztító pestisjárvány akadályozta meg és erre már nem is került sor, mert szegény fiú elhunyt. Hamarosan Margit is követte bátyját. Mivel örököseik nem voltak, vagyonuk a Szent Mihály templom misealapítványára szállt.

Ennyi a 15. századból.

Forrás:

-Csatkai Endre: Sopron és környéke műemlékei .Bp.:Akad.K., 1956.

-G. Szende Katalin: A soproni iskola elsı évszázadai (egy határváros emlékei az országos kiállításon) S.Sz.:1996/2-3.

-Dr. Mollay Károly: Soproni élet a 15. század második felében. (A Haberleiter-család története.) S.Sz.:1941/2,3.

Fotók:

-én készítettem a Soproni Múzeumban, megörökítve azokat a részleteket, melyek Haberleiterék idejéből maradtak ránk, ill.korhű öltözékek a Képes divattörténet Bp. Corvina, 1977.