Lőverek

Nagy gyalogló vagyok. A hétköznapok szorításából kiszabadít a mozgás ritmusa, lépéseim gyors üteme. És persze a léleksimogató környezet. Leggyakrabban a Lőverek felé veszem az írányt. Bebarangoltam már az Alsó-Felső Lőver útjait, ösvényeit. Tiszta levegő, szépség, szabadság.

LŐVER-LÖVÉR-LŐVÉR-LŐVEREK

Sokféle kiejtés és írásmód. A történettudomány, a helyesírási szabályzat és a helytörténet örök vitája ez.

A régi soproniak persze értették e szavak többrétegű lényegét, eszenciáját. Hisz ők a Lőverekbe jártak sétálni, kirándulni. De a lőverbe, a kertjükbe mentek gyümölcsöt szedni, virágot ültetni, ejtőzni. És mikor már igazán rákaptak a fent lét ízére és módjuk is teremtődött hozzá,  gyönyörű házat, lővert építettek a családnak.

Ma már összemosódik ez a három fogalom. Benépesült, kertvárossá vált a hajdan viszonylag ritkán lakott, dús erdővel és gazdagon termű gyümölcsössel ölelt terület.

Nekem, aki nem ismerhettem e mesevilág két világháború közötti fénykorát, így is nagyon a szívemhez nőtt. Sajátos Alpok aljai klímája, tiszta levegője, a gyümölcsfák, az erdő adta nyugalom, a madarak édes zsinatolása különös világot teremt körém. De Magda meséit hallgatva a hajdanvolt lőveri nyarakról egy igazi, irigylésre méltó életet varázsolt elém.

Egy kis történeti áttekintés. A Lővereket a város kőrengetegéből szabadulni , menekülni akaró polgárok fedezték fel maguknak már az 1880-as években. Először csak sétálgattak a természet adta nyugalomban, azután kertjük lett kicsi szerszámos kalyibával, majd egyre több időt töltöttek fent, lakhatóvá toldott a kisházban. Voltak, akik egész nyárra felköltöztek és sokan a tél beálltával sem hagyták el kedves lőverjüket. A két világháború közötti idő lett a legfényesebb, legizgalmasabb, leglendületesebb korszaka, a fénykora a Lővereknek. Jöttek az idegenek is, főleg Budapestről, de az ország más tájairól is. Ekkor épültek a szállodák, panziók, kiskocsmák és vendéglők, uszoda és teniszpályák. Sport, szórakozás, evés-ivás, igazi életörömmel telt meg a hegy. Néha talán már túl nyüzsgő is volt.

Magda ebben az igencsak mozgalmas időben kezdett gyakrabban lőverezni, ahogy ő mondta.

A Villa sor 20. számú meseháznak volt gyakori vendége, hisz egyik osztálytársa Hümpfner Olga élt itt nyaranta a szüleivel. Barátnők, egymás titkainak őrzői, a világot együtt felfedező két édes kamaszlány voltak.

„Nagyon szerettem ott fenn! Más volt a levegő, a hangulat, másképp nevettek ránk a csillagok. Nyitott ablaknál aludtunk hallgatva a tücskök zenéjét-reggel madárdalra ébredtünk. A nyár izzását a majdnem erdővé nőtt kert enyhitette.

Olga néni kis Olgával és a háztartási alkalmazottal június közepén cuccolt fel a lőverbe. Lipót bácsi pedig hétvégi apuka lett, hétköznapjait a városban töltötte, szerintem élvezte is, hogy kiszabadul felesége parancsnoksága alól. Péntek délután érkezett, gyorsan átöltözött, átvedlett és örömmel vette bele magát a kertészkedés világába. Mi Olgával voltunk a segédszemélyzet. Szigorú szabályok rendezték napjainkat. Olga néni kemény szeretettel irányított minket. Délelőtt segítenünk kellett a főzésben vagy a kertben dolgoztunk gyomláltunk, gereblyéztünk, gyümölcsöt szedtünk és raktuk el télire a kicsi kamrába. A vizet is mi hordtunk az udvari kútról, hisz a fürdőkád és mosogató luxusát ott még nem ismertük.

A ház legszebb része, az élet központja a fából ácsolt veranda volt. A hely, amely összekötötte a bentet a kinttel, bevonzotta a természet szépségeit és kitolta az urbánus ember létének kereteit. Itt zajlottak a nagy evészetek, a bőséges étkekkel megrakott asztal körül a hétvégi kedves rokonokkal, barátokkal való hosszú csevegések. Kávéillat, cigarettafüst édes aromája lengte körül a szavak horizontját. Mi persze csak a háttérből füleltünk.

Ebéd után csendespihenő, csak a délután és kora este lehetett a mienk. A szieszta alatt az emeleti kisszobába osontunk, csendben sutyorogtunk, rengeteg izgalmas dolog foglalkoztatott: divat, fiuk, legmenőbb frizurák és persze tervezgettük a jövőt esküvő, család, felnőtt élet. Volt szabad délelőttünk is, ha a gavallérok értünk jöttek és udvarias bemutatkozás után elkértek minket, mehettünk teniszezni. A Felsőlőver úton két pálya is volt, néha leballagtunk a Nádor fasori Bakterhez. Uszodába nem ide jártunk, hisz a Deák kút forrásából táplálkozó medence nagyon hideg volt. Különben is mi törzshelyünk a Nagyuszi volt. Kaptunk buszra pénzt, de mi inkább gyalogoltunk egy jót és a megtakarított pénzen fagyit vettünk.

A Felsőlőverben két vendéglő A Svájci ház és az Alm várta az éhes-szomjas szórakozni vágyó nyaralókat. A fiuk délután tekézni jártak ide, de mi ezt a sportot nem kedveltük túlságosan. A legizgalmasabb az este itt felcsendülő élőzene volt. A kerthelység közepén kis cementes táncparkett, a gavallérok karján roptuk a táncot hétvégenként. Persze Olga mama fürkésző szeme előtt.

Olga néniéknél már bevezették a villanyt, sőt telefon is működött.

Édes, fényes, nyugalmas és mégis mozgalmas napokat töltöttem Olgáéknál a Lőverekben. 1927-1936 ig suhanó nyarakat, akkor ugyanis képesítőztem, és mivel tanítónői állást kapni igen nehéz volt, örültem, hogy Pesten egy javítóintézetben felügyelő tanári státuszt kaptam. Morbid helyzet volt. Én tapasztalatlan, 19 éves orsolyás úrilányka vigyáztam  nálam idősebb, az élet minden bugyrát megjárt nehéz sorsú lányokra. De hát helyt kellett állnom. Vége lett a baba-nyárnak.”

Magda és Olga életútja kettévált, ritkábban találkozhattak, de barátságuk örök maradt. Olga egy szerelmi csalódás okán soha nem ment férjhez. Iskolaorvos lett-kemény,katonás, de arany szívű nő.

1975-ben, 58 évesen Magdával ketten nekivágtak a világnak. Hátizsákkal, vonaton, buszon és gyalog bejárták Olaszországot.

Forrás:

-Magda visszaemlékezései

-Kubinszky Mihály: A régi soproni Lőver.- Budapest-Sopron-Tatbánya:Nuovo Kiadó, 2013

- Becht Rezső: Lőveri változások  S.Sz.:1969/ 2.

-Géczy Nóra: Faépítészet Sopronban 1850-1914 között. Arch Deco Stúdió, 2005.