Ragyogó nyár, hőség, szikrázó napsütés, mostanában kicsit sok(k) is. Aki csak teheti, víz mellé, pontosabban vízbe menekül. Megtelnek az enyhülést adó strandok, uszodák, vízpartok; Tómalom, Fertő, Lövér uszi és a távolabbi divatos fürdőhelyek..
pl. a Kisuszoda anno...
Velem is csobbantatok, igaz csak virtuálisan és egy kicsit távolabbi időkben: http://lepteiknyoman.blog.hu/tags/-_uszoda
Nemrég kezembe került Magda egy fürdőruhás képe a harmincas évekből (lélegzetelállítóan gyönyörű volt) és kedvem kerekedett egy kis divattörténeti utazásra a fürdőruhák körül. Jöttök?
Már az ókorban is… kezdődik a szinte közhellyé avanzsált mondat. De hát így van: a görögök és rómaiak nem az úszás szenvedélyének hódoltak, fürdőiket tisztálkodásra használták. Sorra építették thermáikat, melyek szórakozási, társasági központok is voltak egyben. Sopronban is mindjárt két római fürdő maradványait találták meg régészeink, a mai Orsolya iskola és a Fabricius ház helyén. Ezeket a fürdőházakat nők és férfiak egyaránt használhatták, persze külön termek álltak rendelkezésükre. A fennmaradt mozaikokon jól látható a hölgyek a mai bikinihez hasonlító lenge öltözéke, mely szalagszerű felső és rövid alsó részből állt.
A középkorban a fürdőkultúra visszaszorult, az emberek ritkábban tisztálkodtak, akkor is otthon kádakban, dézsákban vagy vidéken természetes vizekben fürödtek.
A 19. század elején divatossá vált a víz melletti pihenés, nyaralás. Ekkor azonban a levegőváltozás, a séta, egészségügy kúra és persze a társasági érintkezés volt a fő szempont. Vízbe nem merészkedtek. Ebben az időben a mai divatos ragyogó barna bőrszín kifejezetten kerülendő volt, hisz csak azt süti meg a nap, aki dolgozni kénytelen a megélhetéséért.
A század második felében a sport, az úszás egyre népszerűbb időtöltés lett. Ekkor született meg a mai szemmel is fürdőruhának nevezhető ruhadarab. Hölgyeink visítva menekülnének, ha egy ilyen toalettben kellene strandolniuk. A fürdőruhák lüszterből, vászonból, kartonból készültek, sok fodorral ékesítve, az alsó szegélyekbe súlyokat varrtak, nehogy felemelkedjen a vízben vagy alákapjon a szél. Kiegészítőként pedig fekete fürdőharisnyát és csipkés kalapokat hordtak. A férfiak piros vagy fekete-fehér, keresztben csíkos pamuttrikót viseltek. Hát nem volt könnyű az életük, hogy úszni nem igen lehetett ezekben a csodaruhákban az biztos.
A 20. században a nők szabadabbak lehettek,egyetemre járhattak, választó jogot kaptak, sportolhattak, úszhattak. Sőt az úszás a hölgyek számára is elérhető versenysport lett, így a fürdőruháknak is funkcionálisnak kellett lenniük. Egyrészes úszódresszek készültek, főleg gyapjúból, melyek fedetlenül hagyták a combokat, vállakat, kényelmes, praktikus, hordható viseletek voltak. Itt egy soproni példa.. Magda és Maca - Tómalom-1920-as évek...
És már nem csak a praktikum, de a tetszeni vágyás, a szépség kiemelése is fontos volt. A 30-as években ez már egyáltalán nem kavart botrányt, sőt a divatlapokban is megjelentek csinos nők fürdőruhában.
És a 40-es években megjelent a bikini, mely nevét csendes-óceáni, korallszigetekből álló Bikini-szigetekről kapta és Rita Haywort színésznő viselte először nyilvánosság előtt.
Először a melleket kosaras merevítőkkel hangsúlyozták ki, de a 60-as években a szabadság szerelmesei a hippi fiatalok elutasítottak minden a testet satuba fogó, sanyargató megoldást. Falatnyi csípőnadrágok és zsebkendő méretű melltartók voltak a trendik.
A fürdőruhadivat állandóan változik, napjainkban fejlett iparág lett, folyton új formákkal és anyagokkal bombázzák a vásárlókat. Kapkodhatja a fejét és nyitogathatja a pénztárcáját,aki folyamatosan trendi akar maradni. Nemrég olvastam, hogy olyan anyagot állítottak elő, mely a napfény káros hatását kiszűri, de a fény felét átengedi, így a fürdőruha alatt is barnulhatunk. Hurrá!
Forrás:
-Gömöri János/Medicina Pannonica kiállítás Sopronban (2003. február 23 – március 22.) Lábasház.
-Rudolf Broby-Johansen/ Az öltözködés története Gondolat, 1969.
-online: Cultura.hu.
-mult-kor.hu
Fotók:
- Magda hagyatéka
- Soproni Múzeum
-Online
Gyakran gondolok arra, milyen jó lenne részt venni egy időutazáson. Látni Scarbantia fórumát a római időkben.
Már az I. században veteránok és a hozzájuk csatlakozó kereskedők telepedtek le itt a Borostyánkő út mellett és néhány évtized alatt ragyogó virágzó várossá alakították.
Előkelő római utazóként sétáljunk végig egy meleg nyári napon a fórumon.
Jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy mindent megtalálunk itt, ami kényelmünket és szórakozásunkat szolgálja, semmivel sem marad le a város a Rómában megszokottól. Tógánkat lágyan fújdogálja a szellő, melegen süt a nap. Könnyed a járás a fedett járdákon. Hallottuk, hogy a város alatt csatornahálózat terül el. Körbenézve fedett oszlopcsarnokokkal díszített elegáns kőházakat látunk.
A tér északi oldalán elemekedik a Capitoliumi triás monumentális temploma, mesélik, hogy Jupiter, Juno és Minerva hatalmas szobrához a márványt Görögországból vizi úton szállították Itáliába,ott vásárolta meg a város tanácsa, nem sajnálva érte a tetemes költségeket.
Elnézegetjük Silvanus nagy templomát és előtte üldögélő öreget, akik áldozati galambokat árul egy nagy fonott kosárból. Császárszobrok, oltárkövek , virágárus és vízhordófiú.
Lassan felkerekedünk, elindulunk a fürdőbe. Kettő közül választhatunk, az egyik mindjárt itt van a forumon, a másik a déli kapunál. Mindkettőben három medence, egy hideg-langyos és forró vizű várja megfáradt testünket , majd a masszás.
Később Quintulianus decurio vár vendégségbe. Bágyadtan heverünk az alacsony ágyakon eszegetjük a finom csemegéket, kortyolgatjuk a bort. A decurio háza nagyon elegáns, padlófűtés, gyönyörű mozaikpadló és művészi freskók díszitik a falakat.
A nők szépek, elegánsak és gazdagon ékszerezettek, gyakoriak a borostyán és arany ékszerek, mind drága importáru.
Este a városkapun kívül eső amphiteatrumba látogatunk. Úgy hallottam gyakran rendeznek itt színházi bemutatókat, cirkuszi előadásokat, állatviadalokat. De nincs szerencsém,ma gladiátorok vívnak majd egymással, életre-halálra. Ezt nem szeretem, de a többiek nagyon lelkesek. Ki gyalog, ki hordszéken érkezik.
Sokan vagyunk, mert nem csak a városból, de a környékbeli elegáns villagazdaságokból is áramlik a tömeg. Nehezen tudunk áttörni az egyre lelkesebb sokadalmon, hisz a harcosok nagyon népszerűek és a játékok idején felállított standoknál olcsón mérik a bort. Fogadásokat is kötnek a győzelmükre, buzdító versikékbe ágyazva, egyre hangosabban skandálva a nevüket.
Boltozatos feljárókból bolthajtásos lépcsőkön jutunk a lelátókra,melyet favázas nyeregtető véd az időjárás viszontagságaitól. Páholysorunk mellvédjét ugyancsak kő borítja.
Lassan besötétedik, elővesszük agyagmécseseinket, az aréna minden oldalán kigyúlnak a fények, mintha a csillagos ég tükröződne,6.000 kicsiny élet. Holnap a 21. században ébredünk. Jó éjt.
Soproni létünknek állandó társa, szemlélője csendes kísérője a várfal.
Meghatározza városunk szerkezetét, a Várkerület ívét, a belváros utcáinak vonalát. 
Elővillan a Várkerület és a Színház utca házai mögül, gyönyörűséges függőkerteket ölel a Templom utca és Szent György utca rejtekén, védőn óvja a hozzá simuló épületek biztonságát.
Méltóságos szépségében mutatkozik az Előkapu és Városház utca járókelői előtt...
....és hagyja, hogy dolgunk után sietve átrohanjunk falain a Fórum átjáró, vagy a megyeháza alatt.
Az I században római telepesek, veterán katonák, kereskedők telepedtek le az ismert kereskedő útvonal, a Borostyánkő út mellett,
...mely az Északi tengert kötötte össze a Földközivel. Az adottságok kiválóak voltak; a Soproni medence remek összeköttetést jelentett a Bécsi medence és a Kisalföld között, a település számára pedig viszonylagos védelmet nyújtott a Rák és Ikva patakok íve. 
Scarbantia szépen fejlődött a századok alatt, hamarosan modern római várossá alakult. Kőházak, bazaltburkolatú utak, fürdők, padlófűtés, a Bécsi dombon amphitheatrum nyújtott luxus körülményeket a városlakóknak és az egyre gyakrabban ide látogató idegeneknek.
A nomád támadások okán 304-ben, Diocletianus császár (uralkodott:isz. 284-305.) parancsára, a várost fallal vették körül.* Ez a védműrendszer a középkori és a mai városszerkezet meghatározója.
Miután már álltak a fontos középületek és lakóházak, a falak ezeket, körülölelve, védve, ellipszis alakot öltve készültek el. Akadtak olyan, nem igazán jelentős épületek melyek kívül rekedtek a falon. Ezeket védelmi célból lebontották. Néhány mellékút vonalát a felépülő falak eltorlaszolták. A város magját a Borostyánkő út egy szakasza képezte, ahol pedig az északi és déli oldalon futva e fal keresztezte azt, ott állították fel a város é-i és D-i kapuját. A falból előugró kaputornyokon kívül 30-35 bástyatorony erősítette a védelmi rendszert.
Képzeljétek el milyen komoly, impozáns és tiszteletet parancsoló volt ez a monumentális építmény; 8,5 méter magas és 3 méter széles falaival, az északi oldalon (a mai Tűztorony mellett) és a délin (az Orsolya iskola vonalában) megálljt parancsoló kapuzatával.
A kapukat zárva tartották a figyelő őrök minden, a városba tartó személyt, kocsit, lovas alakulatot ellenőriztek. Ha mindent rendben találtak, megnyíltak a hatalmas kapuszárnyak, és a vándor, egy barátságos „Ave!” –t intve gyalog, szekéren vagy lóháton elindult a hívogatóan szép, barátságos fórum felé, pénztárcájához mérten egy kupa bor, ízletes sült netalán egy kellemes fürdő reményteli ígéretével szájában és fáradt tagjaiban.
A nagy bazaltkövekből kirakott út, a Borostyánkő út városi szakaszának rekonstrukcióját és a városkapu maradványait megtalálod a Fő tér keleti részén, kiemelkedik a térburkolatból és a Soproni Múzeum kiállításában.
A házunk kapualjának sötéten hűvös barna fényeire, a pillanatnyi vakságra, ahogy a félhomályból a napsütötte udvarra lépünk. Orromban lüktet lakásunk édeskés dohszaga, nyirkos lehelete. Akkoriban a Frankenburg utcában laktunk, egy udvari két szoba-konyhás lakásban. Sötét volt, napfény sose érte, a vizes falak ontották a hideget.
Drága anyám nem adta fel, örökösen szellőztetett, ragyogó hófehér függönyöket aggatott a sötét ablakokra és a gyönyörű illatozó virágokkal ültette tele a bejárat előtti kis lépcső két oldalát.
Nehéz helyzetben voltunk, mert abban az időben szinte Istenkísértésnek számítóan anyám elhagyta férjét, biztos egzisztenciáját, gyönyörű házát, és bátor-önállóan, egy igazabb élet reményében hazaköltözött Sopronba.
Velem. - Jól beszélt nyelveket, gyors és gépírni is remekül tudott így állást gyorsan talált. A lakás kérdés, az volt nagyon nehéz. Dúlt a háború, 1917-t írtunk, nagy volt a szegénység és nélkülözés.Boldogan költöztünk be hát ebbe a kis lukba
Szűkösen voltunk. Akkor már velünk élt Anna, kedves kis cselédünk, aki hamarosan legjobb pajtásom és családunk gondoskodó tündére lett.
Kellet is a segítsége, hisz anyám az Östör féle ügyvédi irodában*napi nyolc-tíz órát dolgozott, gyakran szombaton is.
Sokat játszottam egyedül, emlékszem a padlóból szinte sütött a hideg, ezért legtöbbször a hálószoba két összetolt ágyán babáztam, de ez is izgalmas volt, mert a paplanból remek kis barlangot építettem magunknak.
Amint az idő engedte, kint játszhattam az udvaron, hogy minél többet melegítsen a nap és öleljen a fény. Nagyobbacska koromban már igyekeztem lépést tartani az udvar gyerekeivel, akik egy darabig türelmesek voltak velem, de egy idő után beleültettek a homokba és egy vödröt nyomtak a kezembe. Egyszer nagy izgalomban voltak arra jól emlékszem, mert a fiúk egy szűk járatot találtak és azt gondolták, hogy ez egy titkos középkori alagút. Emlékszem a suttogásukra, szervezkedésükre, többre nem, mert engem, mint tökmagot sose vittek magukkal titkos útjaikra. Tragédia nem lett az biztos, mert senki nem sérült meg.
A mai Vörösmarty utca bejárata helyén egy kertészet virított és a Rák patak is szabadon futott a Deák térig.
A Jókai utca végén fahíd vezetett át rajta. A zsilip mindig megbabonázott, szerettem nézni a zubogó vizet. Később már menyasszony koromban nagy árvíz volt itt, emlékszem, még a várost is fenyegette. Sok eső esett a nyáron, megduzzadt a patak és elszakította a gátat. Óriási rombolást végzett, rémisztő volt, mi is megnéztük. Elmosta a partot és tövestől tépte ki a hatalmas fákat, ezek pedig eltorlaszolták a víz útját. Napokig dolgoztak a tűzoltók és önkéntesek éjjel-nappal, hogy elhárítsák a veszélyt. Isteni szerencse, hogy csak a Szterényi féle földszintes ház omlott be.
Volt arra egy kecses kis egyemeletes, sisakos kerti házacska is a mai Vörösmarty utca bejáratánál,azt azután még sokáig láttam, talán a háború után is, de akkoriban már ritkán jártam arra.
Vasárnap, vagy szombat délután, ha anyám is ráért, elmerészkedtünk a Képezde utcáig, megcsodáltuk a Lenck villát és a tanítóképzőt is. 
Az evangélikus tanítóképző szép, elegáns épület volt, tetején egy kedves harangtoronnyal. Maga az utca is rendezett volt, járdával, fákkal és kecses ívű utcai lámpákkal. Szerettem felmászni a képző előtt egy kis kerítésre, de ez persze tilos volt.
A Deák tér, hát az maga volt a csoda, padjaival, szépen gondozott ágyásaival és a varázslatos szökőkúttal. Nagyon sajnálom, hogy nem hozták rendbe, igazán hangulatos volt.
Az időjelző házikó is kedves játékom volt, azt gondoltam, hogy törpék laknak benne és talán ők csinálják a szép időt és hozzák az esőt. Ezt még az unokáim is láthatják, szerencsére.
Egy kedves szomszédunkra is emlékszem, a Petri nénire őt igen szerettem, gyakran becsalogattak a finom illatok, amik a nyitott konyhaajtón keresztül ingerelték az orrocskámat. Mindig kaptam valami finomságot, és anyám csodálkozására ott mindent megettem az utolsó morzsáig. Két szép nagylánya is volt a néninek Aranka (a képen édesanyjával) és Irmi. Csodálattal néztem fel rájuk és elhatároztam, ha felnövök és is ilyen szép leszek.
Pár év után elköltöztünk onnan, a Széchenyi házba, ami szintén egy csoda-történet
A második háború aztán elnyelte gyermekkorom első helyszínének nagy részét. "
és ugyanazon a soron a 18/20. számú épület. Őket Magda gyerekként nem láthatta, hisz az első 1940-ben, a másik pedig 1926-ban épült.
Szép, izgalmas okos. Akkoriban azt mondták rá, modern gondolkodású; festette az arcát és dohányzott.
Szeretett úszni, teniszezni és lovagolni, férfi módra ülte meg a lovat.
Élvezte az összejöveteleket, a táncot,a bálokat. De apja barátainak társaságát is kedvelte, mert érdekelte a politika a filozófia és a történelem. 
Nem lányka volt már, hanem kialakult, szép ifjú hölgy, az Operaház fiatal reménysége. Bársonyosan mély alt hangja betöltötte a nézőteret, körbeölelve és elvarázsolva a hallgatóságot.
Az 1900-as évek elején apját Sopronba rendelték szolgálatra, szokásához híven, ha csak lehetett felesége is elkísérte. Ezért nem a laktanyában, hanem Flandorfferék csodás villájában felkínált vendégszobákban laktak.
Maca, ez volt Mária beceneve, az operaházi szünetet kihasználva meglátogatta szüleit. Élvezte a város ódon hangulatát, nagyokat lovagolt és úszott, hamarosan kedves társaság is kerekedett köréje.
Ekkor látta Ternegg Kálmán tüzérségi századost először.
Hamarosan bemutatták őket egymásnak, fellángolt a szerelem. Minden szabad idejüket együtt töltötték, sétáltak, lovagoltak és sokat-sokat beszélgettek. Rájöttek, hogy a Jóisten is egy párnak teremtette őket.
Összeházasodtak és az Andrássy úti laktanyába költöztek. Szépen, nagy harmóniában éltek. Mária meghozta a legnagyobb áldozatot, amit tehetett, lemondott énekesnői álmairól. Kálmán féltékeny volt, minden előadáson ott akart lenni, de ez egy idő után kivitelezhetetlen volt, nem kérte ugyan, de az asszony megérezte férje vágyát és elhagyta az Operaházat. Szerettek volna sok- sok csemetét, akikben tovább él szenvedélyük, hitük, egyéniségük mintegy megelőlegezve a halhatatlanságot, de sajnos a gyermekáldás nem adatott meg nekik.
Kálmán ekkor már a Ludovika tanára, az ifjú tisztek nevelésében, pátyolgatásában élte ki apai vágyait. Szerette, okosan terelgette tanítványait. Kedvelte a természetet, a növényeket, gyönyörű kertet varázsolt a kaszárnya udvara mellé, ahol csodás növényritkaság, egzotikus virágok virultak.
Maca a háztartás, vendégfogadás, társasági élet megszervezése mellett hátaslovak belovagolásával is foglalkozott, remek lovas volt, idősebb korában is délcegen ülte meg a paripát
Derűs nyugalomban szép tartalmas életet éltek, sok barátjuk volt, köztünk Széchenyi Manó grófné és Storno Pál, aki ifjú korában Kálmán katonatársa is volt.
Így azután minden nyáron egy hónapot Sopronban töltöttek, általában a Széchenyi ház vendégeként. Ebben a nyugalomban született meg Kálmán világhírű találmánya, a Ternegg-féle belövő műszer,” mely a maga idejében messze felülmúlta a korábbi hazai, de a külföldi módszereket is. Meghozta Kálmánnak sikert és elismerést.” (Mucsy István tüzérszázados emlékirataiból).
Tábornokként vonult nyugdíjba . Úgy tervezték Máriával, hogy egy kis házat, szőlőt vesznek a Balaton mellett, mindketten imádták a csöndet a természet közelségét. 
Vácra került, ahol Lehota János a hírhedt, szadista AVH-s alezredes volt a börtönparancsnok. Éheztetés, sötétzárka, verés edzette a rabokat.
Kálmán együtt raboskodott herceg Esterházy Pállal és..
Hóman Bálinttal is.
Új börtönőr került Kálmán mellé, ki korábban katonája volt, szerette és becsülte őt. Segíteni próbált, hozta-vitte az életet jelentő cetliket. Elfogták a leveleket, Mária is Vácra került. Kínozták, vallatták, nem hagyták aludni, verték.
De végre láthatták egymást Kálmánnal. Abban az időben még mehettek misére a rabok, a nők lent álltak, a férfiak fent a karzaton. Mária háttal az oltárnak Kálmán felé fordult és nézték egymást, telve szeretettel, szerelemmel, bátorítva, igézve egymást. 
Mária még évekig élt nővérével és unokahúgával.Azután csendben elment Kálmánja után.
A fúvószenekar gyakorolt, a díszszázad masírozott, az ünnepi bizottság elnöke Printz tanácsnok buzgón írta a köszöntőt.
Legizgatottabb a Hosszúsori Tiszti Leánynevelő Intézet igazgatója volt, hisz az ő kápolnájuk felszentelésére érkezik a fenséges küldöttség. Május 31-én szombaton már kora hajnalban megindult a munka, az utcákat fellobogózták és girlandokkal díszítették,az alig beépített Indóház, ma Kossuth Lajos utcát a város költségére. Egy díszszázad a déli vasút előtt, egy pedig őfelsége szállása, a Magyar Király szálloda előtt sorakozott fel. Felállították az útját szegélyező díszsorfalat is,melyben mint a jövő ígéretes virágai a soproni iskolák diákjai virultak. A felséget és kíséretét szállító szerelvény pontban fél nyolckor megérkezett.
Ferenc József fogadta a díszszázad tisztelgését, körbeintett, majd lassan elindult a feldíszített hintók felé. Idősebbnek nézett ki, mint a kora. Testtartása kicsit hajlott, méltóságteljes ráncokkal barázdált arcán nyájas mosoly játszott. Fáradt volt, kicsit kedvetlen. A látogatás is untatta már, városok, köszöntők, beszédek, audienciák. Mindig ugyanaz, ugyanúgy, csak a helyszín változik. De fegyelmezett katona és kötelességtudó uralkodó volt, tudta a dolgát. A négy egyszerű fekete hintó méltóságteljesen haladt az éljenző, virágokkal, kicsi zászlócskákkal integető tömeg sorfala előtt.
Végig hajtottak az Indóház (Kossuth u.) utcán, melynek torkolatában, a hajdani Újteleki kapu helyén, Hauser Károly rajztanár tervei alapján készült gyönyörűséges díszkapu állt.
A Hosszú soron, (Rákóczi u.)a Promenádon (Széchenyi tér)keresztül érkeztek a Várkerület elején álló Magyar Királyhoz elnevezésű szálloda elé. Az öt szobából álló fenséges lakosztályt Beer Eduárd soproni bútorkereskedő elegáns, szép bútoraival tették fényűzővé. Az audiencia reggel 9- kor kezdődött, felsorolhatatlanul sok résztvevővel, megjelentek a város, a megye hivatalosságai, a királyi törvényszék előkelőségei, az egyház képviselői. 
A király ezután látogatást tett a Szent Mihály templomban,...
...a szegényápoldában, melynek falán ma is látható a vizitációt megörökítő emléktábla,...
Az ebéd csalódást okozott a nagyreményű soproni vendéglősöknek, hisz Ferenc József saját konyháját utaztatta Sopronba is, így nem kápráztathatták el őt a zamatos hazai ízekkel. Itt a Fehér rózsa vendégló cégére (Várkerület 121.)
A Tiszti Leánynevelő Intézet kápolnájának felszentelésén a hölgyek elegáns feketében az urak díszmagyarban pompáztak, a növendékek fehér ruhában virággal a kezükben állva fogadták az uralkodót. A misén többek között Unger kisasszony elénekelte Cherubini Ave, a helybéli műkedvelők pedig Haydn vokál-miséjét adták elő igen szépen.
Délután őfelsége meglátogatta kedvenc udvari borszállítója, Flandorffer Ignác pincészetét.
Sokra becsülte ezt az embert, tehetségét, szorgalmát. Soproni látogatása alkalmából közintézményeken kívül csak őt kereste fel, ezzel is kifejezve nagyrabecsülését.
A látogatást emléktábla örökítette meg, mind a pincében, mind a telep első két udvarát összekötő kocsi átjáróban a torony alatt.” Horváth Zoltán
Szabályos téglalap alakú tágas placc, melyet különböző korokban épült vagy átépített szépséges,méltóságos épületek ölelnek körül, rámosolyogva a dús növényekkel tarkított sétányra.
Nyugati oldalára daliás hátát mutatva gróf Széchenyi István vigyáz.
Keleti végét az 1932-ben felavatott Hűség Zászló zárja.
Az egykori Promenád 1861 óta viseli a gróf úr nevét, hisz Sopron szabad királyi város tanácsa már 1835-ben „ezen város polgárai közé mint tiszteletbeli tagot”iktatta be. Merthogy e legnagyobb magyar rengeteg jót tett városunk gazdasági és kulturális felemelkedéséért; részt vett a Soproni Gőzmalom , a Szederegylet és Takarékpénztárunk megalapításában, illetve a Sopron-Bécsújhely vasútvonal létrehozásában. Gyakran megfordult a színházunkban, részt vett a Kaszinó munkájában és napokat töltött Pál bátyja Széchenyi téri házában.
A tér története messze, a 14.század elejére vezethető vissza, ekkor ugyanis világossá vált, hogy a kőfallal körülvett vár védelme már nem volt elég biztonságos. Az ellenséges támadások során a falak elfoglalása addigra már igen könnyűvé vált, ezért új haditechnikát alkalmaztak; mély és széles vizesárokkal övezték az erődítményt.
hogy a Deák térig lezúduló vizet az ősmedrétől a mai Zsilip és Jókai utca közti, növényzettel benőtt területen felépített zsilippel vezették tovább* a mai Rákóczi utca páros oldalán,
a hajdani Zrínyi Ilona Tiszti Leánynevelõ Intézet, majd hosszú évekig ruhagyár előtt, a Széchenyi téri tároló tavakig. Az alsó medence végén volt az átvezető ág a kb. 20 méter távolságban lévő várárokba. Gondoskodtak a felesleges víz elvezetéséről is két irányban: a nyugati ág az Ógabona téren áthaladva a Festőköznél, a keleti pedig a Torna utcán keresztülfolyva a Paprétnél torkolt az Ikvába.
A soproni vár erődítményét ábrázoló legrégebbi térkép 1622-ben készült és a mai napig a bécsi hadi kincstárban őrzik. Jól látható rajta a mai Széchenyi tér helyén elterülő víztároló nagy tó, melynek közepén egy hidacskát is észlelhetünk, vékony vonallal mutatja a várárokba bevezető patakocskát.
Michel Zakarias rézmetszete 1700-ban készült. Mutatja a Széchenyi téri két tározó tavat, a várárokba vezető patakot, és a Rák patak útját a zsiliptől a tavakig ill. a vízfelesleg nyugati és keleti útját az Ikvába
Érdekes vallomás igazolja ezek hasznos létét: Berzsenyi Dániel aki ebben az időben liceumi diák volt, ha összetűzésbe keveredett tanuló társaival, hát „rendcsinálási eszközként” használta a dagonyát… „nem egy poncihter legényt belehánytam az iskolánál levő pocsolyába…”.
1828 és 1846 között azután véglegesen lecsapolták a vizet, majd feltöltötték a gödröket. Szép tágas térséget alakítottak ki, melyet egyre szebb és elegánsabb paloták vettek körül kiegészítve a rég felépült házakat,
hisz a Domonkos templom és rendház már 1721 -ben elkészült,
a Széchényi palota, mely végleges formáját 1851 nyeri el,
és az 1558-ban alakult Líceum mai alakját 1821-től viseli.
1855-ben lebontották a városfal egy részét és az 1641-ben felépített olasz bástyát,
majd 1871-72-ben átadták a Kaszinó épületét.
1873-ban megnyitották az Erzsébet utcát,
majd hosszú idő után 1930-ban a Tschurl ház lebontásával szabaddá tették a Mátyás király utcát.
A sétány közepére gyönyörű parkot teremtettek, fákat, növényeket ültettek, padokat helyeztek. 1897 május 2-án pedig felavatták a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István Mátrai Lajos szobrászművész által alkotott művét.
Sok házat helyreállítottak, ezt az egyet azonban "divatos" módon építették ujjá. Megmutatom, mert itt volt Magda férjének legénykor szállása, az 1930-as évek végétől.
Innen figyelte a Széchenyi házban lakó csodaszép leánykát, és úgy intézte, hogy gyakran ,”véletlen” egymásba botoljanak a Széchenyi téren. 1941-ben házasság és azután 54 év szép, nehéz, igaz emberi együtt élés lett belőle.
Paur Iván (1806 Kismarton-1888 Sopron) régész, történész, Széchényiek levéltárosa, honvéd őrnagy, a magyar archeológia egyik megalapítója.
Kismartonban született, de gyermekéveinek nagy részét Sopronban töltötte, gimnáziumi tanulmányait is nálunk és Kőszegen végezte.
Pozsonyban szerzett jogi diplomát.
A felvilágosult, polgári gondolkodású Paur 1848 októberében a Jellacic elleni népfelkelés századosa lett városunkban.
Később századával a feldunai hadtesthez csatlakozva részt vett az október 30-i schwechati csatában.
A tavaszi hadjárat csúcspontja 1849 májusában Buda ostroma volt. A hősiesen harcoló Paur őrnagyi rangot kapott.
Szabadulása után a régészet felé fordult, elvégezvén az egyetemet, a Magyar Nemzeti Múzeum érem és levéltárának munkatársa lett. Kutatási területe a magyarországi római kori emlékek.
1867 után Sopronba költözött, jelentős ásatásokat végzett és szakmailag fontos főleg római kori gyűjteményt hozott létre, mely a Soproni Múzeum archeológiai gyűjteményének alapját képezte.
1888-ban Sopronban érte a halál. Sírja a régi Szent Mihály temetőben található
1846-ban hívták meg Sopronba lelkésznek. Unokatestvére Görgey Artúr.
Templom utca 17 szám alatt élt és dolgozott.
Lelkipásztori működése mellett nagy érdemeket szerzett a Soproni tanítóképző létrejöttében.1856-ban végigjárta Európát és szenvedélyes szónoklatokkal gyűjtött pénzt e nemes célra. Részt vett a soproni árvaház megalapításában és létrehozta a német evangélikus segélyszervezet Gusztáv Adolf soproni egyletét.
Tevékenységét az uralkodó 1877-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével ismerte el.
Legnagyobb érdeme műfordítói tevékenysége; németre fordította,Arany,Czuczor, Petőfi, Vörösmarty,és Garay műveit, így megnyitva a világ kapuját e nagy költők előtt.
Azt szeretném, ha sírjuk - hisz itt nyugszanak, soproni földben- zarándokhely lenne, ha nemzetiszín lobogók tucatjait lengetné a hazai szél, őrizve álmuk. (
Bem oldalán részt vett Észak Erdély felszabadításában. 
Világosnál Görgeyvel tette le a fegyvert.
Először halálra, majd kegyelemből várfogságra ítélték. Olmützben húzott le hét évet. 
Szabadulása után sokáig nem kapott végzettségének megfelelő munkát. Cenken gazdatiszt majd a keszthelyi akadémián tanár.
1871-ben az MTA levelező tagjává választotta.
Tóth a modern magyar katonai térképészet magalapítója a magyar térképészet atyja.
Felesége, a bécsi származás Scháringer Emília, igaz, magyar szívű honleánnyá vált férje mellett. Hitvese halála után Sopronban telepedett le és köztiszteletben álló matrónaként halt meg 94 éves korában. Még életében ő állíttatta a szép fekete obeliszket és szállíttatta át ura hamvait hazai földbe.
Storno jól érezte magát a bőrében, munkájában sikeres volt, segédből művezetővé vált és egyre több művész-restaurátori feladatot kapott.
Felfedezte őt a környékbeli úri közönség.
Híre, magabiztossága egyre nőtt. Úgy érezte, egészen közel van már a lelkében féltve őrzött célhoz, a bécsi művészeti akadémiához.
Özvegye, Langthaler Zsuzsanna kétségbeejtő helyzetbe került. Nő létére nem vihette tovább a vállalkozást, betegeskedett is. Ráadásul két kiskorú gyermeke, a 10 éves Hartner János Nepomuk és a 8 esztendős Hartner Anna nevelésének, ellátásának gondját is egyedül kellett vállalnia. Rémületes helyzet, ijesztő valóság. Amit nehezített, hogy a kapzsi rokonok és üzletfelek alig várták, hogy fogást találjanak a gazda nélküli vállalkozáson.
A hét évvel idősebb, fáradt, gyenge egészségű, gondokkal küszködő asszony, mint egy menedékkérésként, felajánlotta kezét és műhelyét a megbízható, csendes, erős szívű fiatal művezetőnek. Storno megrendült. Tisztelte, becsülte az asszonyt, szerette a gyerekeket is, de talán még többet várt az élettől. Ifjú volt, nemes lelkű, becsvágyó, törekvő a szó igaz értelmében. Szárnyalni vágyott, tanulni, művésszé válni.
A szelíd, kedves Nina nem ment férjhez.
Haláláig (1912) Stornoékkal lakott és komoly szerepet vállalt az egyre népesebb család körüli teendőkben.
A fiú, János kitanulta a kéményseprő mesterséget, átvette a műhely vezetését és 1859-ben bekövetkezett haláláig mentesítette a mestert az üzlet terheitől.
Így Storno néhány évig végre nyugodtan tanulhatott és dolgozhatott Bécsben.
Apja nevét továbbörökítő ifj. Ferenc 1851-ben jött világra.
Hosszú termékeny életet élt, nyolc gyermek édesapjaként 1938-ban távozott az élők sorából.Egy újabb kis Louise (1855) veleszületett betegsége miatt szintén korán felrepült a csillagokhoz.
Végül egy újabb fiú, Kálmán érkezett (1858-1934). Mint látjátok Stornoékat sem kímélte az élet, csak a két fiú, érthette meg a felnőtt kort.
