Az ágfalvi temetőben áll egy csaknem száz éves síremlék, nemzetiszín szalaggal átkötött koszorúk díszítik. Baracsi László kecskeméti gazda nyugszik alatta, aki 1921 késő nyarán halt itt hősi halált.

A katolikus templommal szemben emlékmű jelöli a helyet, ahol a végzetes golyó kioltotta életét.

De, hogy került ez az alföldi parasztember csaknem 300 km-re szülőföldjétől és miért áldozta fel életét?
Mi történt Sopron és környékén 1921-ben?

Az első világháborút lezáró párizsi békeszerződés, 1920 június 4-én Trianonban feldarabolta Magyarországot.
A megdermedt nemzet szinte fel sem fogta, hogy leszakították testének kétharmadát, Erdély, a Felvidék, Kárpátalja és a délvidék természeti kincseit, ősi földjét, történelmi emlékeit és lakóit.

Megcsonkították múltját. Elrabolták jövőjét.

Mindennek tetejében a hajdani fegyvertárs, Ausztria is kihasított volna egy darabot a hazai földből. Etnikai elvekre hivatkozva az osztrák államtanács már 1918 novemberében bejelentette területi igényeit Nyugat-Magyarországra. Az Antant jóváhagyta és a trianoni békeszerződésben meg is erősítette az osztrák követeléseket. 1921 augusztus 29-re, a mohácsi csata évfordulójára tűzték ki a területek átadását és a reguláris magyar hadsereg kivonását a térségből.

A város lakóin mélységes elkeseredés és szomorúság lett úrrá. Sokan gyászruhába öltöztek, a templomokban éjjel-nappal imalánccal szállt az égbe a soproniak fohásza.

Voltak magyarok, akik úgy érezték nem elég az imádság, tettleg kell megvédeni ezt a kicsinke magyar földet. Az alföld tanyavilágban alig észrevehetően indult meg a szervezkedés.

Háborút viselt , harcban edzett frontharcosok, nyolc teherautónyi rosszul felszerelt, rongyos ruhájú, de bátor, képzett és mindenre elszánt hazafi indult nyugatra, hogy megakadályozza Nyugat-Magyarország és Sopron elvesztését. Kiegészülve a Sopronba települt egykori selmeci főiskola bányász, kohász és erdészhallgatóival, valamint az óvári gazdászokkal 1921 augusztus 28-án Ágfalvánál megfutamították a bevonuló osztrák csendőröket.

Ezzel megkezdődött a másfél hónapig tartó Nyugat-magyarországi felkelés.

A felkelők kiszorították az osztrákokat Alhó, Fraknó és Németgyirót községből. Pinkafőnél mindössze 20 felkelő az ottani horvátok segítségével kiverte a csendőröket a faluból. Felszabadították Felsőőrt, Pörgölény és Kirchschlag térségét.
Az osztrákok kénytelenek voltak feladni a területeket és visszavonultak az ezeréves határ mögé

Szeptember 8-án Ágfalvánál újabb összecsapásra került sor, de ez is a magyar győzelemmel ért véget.

Mi volt a titkuk a magyar fölkelőknek?

Ők a Hazájukért harcoltak. Forró volt a szívük, de okos-józan az agyuk. A lelkes, mindenre elszánt főiskolásokat és fiatal parasztlegényeket tapasztalt, háborút viselt, kiváló katonatisztek vezették. Szinte élvezték a harcot, a kihívást, a megoldandó feladatot. Nem voltak bosszúállók. Gyakran az ellenség feje fölé lőttek, elég volt a megfélemlítés, hogy fusson a betolakodó. 

Az elesett ellenfelet hősi halottnak kijáró tisztelettel temették el. 

Együtt nyugszik a soproni temetőben Szechányi Elemér bányamérnök hallgató és az
osztrák csendőr Arnold Mosch

A felszereltséget, létszámot és tűzerőt leleményességgel és vakmerőséggel pótolták. Például a kis létszámú, gyors mozgású lovas járőrük tíz helyen gyújtott tábortüzet, az ellenségben több egység ottlétét sejtetve. Vagy, gépfegyverrel lőttek pléh vizesvödrökbe, ez akkorát szólt, mint egy ágyú, jól megrémítve és visszavonulásra késztetve az ellenfelet.
Humoros dolgok is estek, például összeterelték két község teheneit, a hajnali ködben jól meghajtották őket az ellenséges állások felé, elképzelhetitek a” lovasroham” keltette rémült futást.
„Önfeledt kaland és férfias virtus” jellemezte Kosaras Péter Ákos történész a felkelőket.

A kormány hivatalosan elhatárolódott az ellenállóktól, „felelőtlen elemek kalandor akciójának” nevezte a történteket, de semmivel nem akadályozta a szerveződő csapatok bejutását a térségbe, sőt fegyverhez jutásukat is segítette „suba alatt”.

A rend fenntartására Sopronba küldött Ostenburg-Moravek Gyula csendőrőrnagy zászlóaljának is ki nem mondott feladata a magyar területek megtartása volt.

A Nyugat-magyarországi felkelés megalapozta a diplomáciai tárgyalások sikerét.
1921 októberében, Velencében, konferenciát hívtak össze, melynek során Olaszország közvetített a magyar és osztrák tárgyalódelegáció között.

Hazánkat Bethlen István miniszterelnök

és Bánffy Miklós külügyminiszter képviselte.

Hosszas tárgyalás után 1921 októberében aláírták a népszavazást elrendelő okmányt.A népszavazásra 1921 december 14-16 került sor. Nyugat-Magyarország megkapta az önrendelkezés jogának lehetőségét. Sopron és nyolc község dönthetett saját sorsáról ,szavazhatott arról, hol szeretne élni.

Szövetségi szavazatszámláló  iroda a Zrinyi Ilona Tiszti Leánynevelő Intézet falai között

Magyar ruhába öltözött ünneplők

A végeredmény 65.08% Magyarországra és 34.92% Ausztriára.

De ez már megint másik történet..

Az 1929. évi XXIX. törvénycikk, a soproni népszavazás emlékére, Sopront a leghűségesebb város megtisztelő címmel ruházta fel és elrendelte egy emlékmű felállítását, melyet Kisfaludi Strobl Zsigmond készített, a díszes kapu Hikisch Rezső soproni kőfaragó alkotása (1928)

Annyit a végére, hogy Magda 1849 aug.20-án Brennbergben született nagymamája egy szót sem beszélt magyarul, de ha valaki megkérdőjelezte magyarságát, magából kikelve dühösen torkolta le az illetőt ” Ich bin eine ungarische Frau”.

Ómama a német nyelvű ,magyar szívű asszony.

Forrás: hosszú lista lenne, ezért csak a szerzőket írom le: Botlik József, Kosaras Péter Ákos,Missuray Krúg Lajos, Ormos Mária, Ifj Sarkadi Sándor, dr.Tóth Imre,

A történelmi fotóanyag a Soproni Múzeum tulajdona, köszönet érte.