Fekete árnyként suhant végig iskolánk falai között a rossz hír, felütötte fejét az influenza. Néhányan magas lázzal ágynak estek, egyre csökkent az osztálylétszám. Ijesztő volt. A rémület is szorította torkunkat, nemcsak a torokgyulladás.

 Nehéz volt megélni, hogy megszokott, biztonságos kis világunk egyik napról a másikra széthullott. Tegnap még összedugtuk a fejünket, csevegtünk, csacsogtunk, nagyokat nevettünk. Eljártunk teadélutánokra, a korzóra, táncoltunk és kirándultunk. Ettünk egymás sütijéből és sálat, kesztyűt cseréltünk. Ennek hirtelen vége szakadt.  Átformálódott a világ és felcserélődtek az értékek. Egyszerre elsüllyedt a divat, a gavallérok suttogása, még a felelések ijesztően tornyosuló felhője is elszállt.

Megúszni, túljutni rajta, ez a lényeg.

A tanítás hamar befejeződött, mindenki otthon maradt. A bentlakóknak volt nehéz, de nagyrészük hazautazott. Drága apácáink becsülettel, hittel és erővel álltak helyt.  Fertőtlenítés, távolságtartás. A misék is elmaradtak.

Az első otthoni napom estéje már nehéz volt. Fájni kezdett a torkom, nehezen nyeltem és a lázam is hamar felszökött. Attól kezdve szinte félálomban éltem meg a betegséget.

A valóság és mesevilág édes keveréke ölelt körül. Anyám elmosódott aggódó arca, Ómama duruzsoló imája. Néha felültem és kínnal nyeltem a kanalanként adagolt levest. 

 A megmentő hős lovagom Király Jenő főorvos úr volt. Ez a fantasztikus, bátor, emberséges csodadoktor, aki 1918 óta kórházunkat igazgatta és a sebészeti osztályt vezette, de rengeteg munkája mellett a betegekről sem mondott le. Vizsgált, operált, gyógyított. És nemcsak a testet látta el kiváló szakmai tudással, de az emberi lelket is. A test és lélek Isten formálta egysége a fontos- mondta gyakran.

Anyámmal nagyon jóban volt. A Széchényi grófnőket is ő kezelte és ilyenkor gyakran megfordult nálunk egy teára, kávéra, pihentető beszélgetésre. Az ő keze nyomán gyógyult a mi családunk is. Műtötte nagyanyámat, anyámat, engem és később kisfiaimat is.

Amikor láztól gyötört homlokomon megéreztem hűvös simogató kezét, máris jobban éreztem magam.

Injekciót kaptam. Kicsit jobban lettem. Jenő bácsi komolyan fordult felém.

 -Magda, nehéz helyzetben vagyunk. A mandulája olyan, mint egy díszekkel aggatott karácsonyfa. Tele  gennyes góccal. Gyorsan kell cselekedni, míg ez meg nem szűnik, nem megy le a láza. Nem súlyos, de fájdalmas beavatkozás következnék, de túleshetne rajta itthon. Ha vállalja és kibírja, túl lesz rajta.

16 éves voltam és nagyon elszánt. Anyám is beleegyezett.

Másnap délelőtt jön a doktorúr. Én már megint lázas voltam. Anyámék mindent előkészítettek, fertőtlenítettek. Jenő bácsi egy fajdalomcsillapító után benyúlt a torkomba. Én csak azt éreztem, hogy egy tűzkerék gördül végig rajtam, égetett és nyilallt. Nagyon fájt.

Azután már csak arra ébredtem, hogy jobb a világ, és szomjas vagyok. Drága őrangyalaim az égiek és földiek is mellettem voltak. Lassan jobban lettem. Lement a lázam, kezdett visszatérni az erőm. Az ajtónkra piros cédula került már a betegségem első napján. Karanténban voltunk. Drága kis cselédünk, Anna épp otthon volt a szüleinél, így megúszta, de nem jöhetett haza. Ő lett a beszerzőnk. Minden nap bevásárolt, ellátott mindennel.

Anyámék azután gyengéd szeretettel megfürösztöttek, ágyat húztak, szellőztettek és végre ők is ledőltek aludni.

Óráról órára jobb lett, nagyon gyenge voltam, lefogytam, de megjött az étvágyam.

Azután lassan helyreállt a világ rendje. Újra indult az iskola, mehettem én is. Szerencsére áldozatot nem követel. De a lelkünk változott meg kicsit, újra tudtunk örülni, játszani, élni, de valahogy komolyabban figyeltünk a világra és hálásak lettünk minden jóért.

 Fotók:

Orsolya épület képe Soproni Múzeum tulajdoa, köszönet érte

Magda a betegség alatt ill. mint orsolyás diák  Fehér Magdival és egyedül, Magda édesanyja.

Dr. Király Jenő (1885-1969), orvos, a Soproni Kórház első főigazgatója