Házak, épületek, otthonok, fészkek, színhelyek, tanúságtévők, emlékek őrzői, múlt idézők, társak, díszletek, lépcsők, ajtók, folyosók, ablakkeretek….itt maradtatok, meséljetek.

 A 19. század végén a gazdaggá vált soproni nagykereskedő családok újfajta élettérre, reprezentatív környezetre vágytak, mely kényelmes, biztonságos és fényűző létet biztosít számukra, ugyanakkor ezt a jómódot, erőt és védettséget közvetíti is a külvilág felé.                  

A Russ, Lenck, Fllandorffer családok pompás villáikat szinte egy időben, a zsúfolt belvároson kívül, egészséges, nyugodt kertvárosi környezetben, nagy költséggel és fényűzéssel építtették meg.

Szép és kecses kovácsoltvas kerítések,monumentális, erőt sugárzó kapuzatok,mesterien megtervezett, a házakkal szimbiózisban élő különleges kertek melyek félig elrejtették, de kihívóan látszani is engedték a többszobás, elegáns házakat.  

1879 Russ János; 1887 Lenck Kálmán; 1890; Lenck Emil; végül 1892 Flandorffer család villája készült el.

Szerencsém volt, két remek villával személyes barátságot köthettem. Az egyik, Lenck Emil Deák téri villája, melyet  Hofer  Ottó bécsi építész tervezett a kerttel együtt, 20 éven át a munkahelyem volt.

Mindig lenyűgözött harmonikus szépsége, eleganciája.

A széles kocsifelhajtó méltósága, a lépcsőház komoly és mégis bensőséges lépcsősora, a magasföldszint átriuma a körbefutó oszlopsorral.

A felülről áradó fény valószerűtlenné, szinte misztikussá tette a teret, mintha víz alatti birodalomban járnék. Azután az egymásba fűződő szobák világos derűje, tágassága.

A spaletták kedvessége, a tágas terasz otthonossága. Akkor még állt a különleges télikert és a park közepén a hattyús szökőkút.

Éreztem a 19.század végi élet hangulatát, megcsörrenő teáscsészék, halk nevetés, fehér ruhás karcsú hölgyek napernyők védelmében a fák alatt.

De éreztem azt is, hogy mikor mi találkoztunk, a ház már beszűkült, beszorított életet élt. 

A Lenck család 1901-ben a hírhedt bankbukás okán tönkre ment, elvesztette mindenét,régi fényes életét.

Egy ideig kellemes lakók, a dán királyi herceg élt a villában (majd erről is mesélek). 

1913-ban múzeum lett, szép és nemes feladat, de idegen funkció egy családot befogadni vágyó, élni akaró épület számára. Nem volt többé otthon. Szobáit átalakították; pótfalak, álmennyezet, polcok, raktárak, irodák.

Teltek az évek, évtizedek, a villa életveszélyessé vált, a múzeum néprajzi részlegének ki kellett költöznie.

Heteken át tartott a csomagolás, szállítás, melynek végeztével búcsúestet tartottunk. Bútorok, vitrinek, múzeumi tárgyak nélkül. 

Pótfalak, álmennyezet ledöntve, irodabútorok, raktárak eltüntetve. 

Különleges este volt, mert villany már nem lévén, gyertyákkal világítottunk. Így én is gyertyával kezemben jártam végig az ismert és most mégis varázslatosan új, izgalmas helyiségeket. Előtűntek az eddig rejtett faburkolatok, szárnyas ajtók, falmélyedések, beugrók. 

És csoda történt. Kitágult a tér, értelmet kaptak az eddig rejtett, elnyomott arányok, szimmetriák.  Újjászületett a szépség harmóniája.  A ház, mint egy fűzőjétől szabadult szépasszony, kinyújtózott és életre kelt. 

Egy mély lélegzet. Élet.  Felejthetetlen, varázslatos este volt. Egymásra találtunk a ház és én.

És azután most újra csend, sötétség, magány. A ház üres, lelke újra bezárult. Vár.

Forrás:

-Winkler Gábor:Nagypolgári villaépítészet Sopronban a 19. szd. végén S.Sz. 2010/1.

-Güntner Péter:A soproni polgári lakáskultúra a századfordulón I-III.rész S.Sz.1997/1.

-A kovácsoltvas inda képe: Pölcz Klaudia, kisklau 2015.09.20. készített fotója (online)