Mesélő házak

Móricz Zsigmond utca 6.

Bonyolult és mégis csodásan egyszerű a világ. Meglepő, szép és kiszámíthatatlan dolgokat tár elénk az Élet. Magda sorsának egy -egy részlete szorosan összefügg ezzel a házzal.

Hogyan is? Kezdjük az elején.

1931-Magda 14 éves ragyogó virágszál, cserfes kicsi lányból mutatós kamasszá érett.

Az orsolyákhoz járt gimnáziumba.

„Bizony itt tanulni kellett, figyelni, dolgozni. Az is kiderült, hogy a latin már nem ment olyan könnyen. Anyám továbbra is elvárta, hogy magas szinten teljesítsek, de ehhez most már komoly segítség kellett. Remek tanárnőt találtunk Láng Erzsébet személyében, aki aranyos vénkisasszony volt, szíves türelemmel tanított. Nagyon szerettem hozzá járni, kedvet csinált a tanuláshoz, elkezdtem jó irányba haladni. És hát az Esterházy utcában lakott. Hogy miért volt ez számomra olyan nagy öröm? Mert a Széchényi térről a latin lakásig vezető út volt a szabadság, amikor kiszabadulhattam a figyelem, fegyelem és kötöttség korlátai közül. Persze nem tettem semmi szabálytalant, de nézelődtem, álmodoztam és randevúztam.

Óh, édes Istenem, mennyire kedves, ártatlan és bájos volt ez a találkozás.

Mit tudtunk mi akkor a fiukról, a szerelemről? Hát semmit. Valahogy ez a téma tabu volt, otthon is és főleg az apácák körében.

A latin könyvünket díszítő meztelen antik szobrokat fel kellett öltöztetnünk, mindjárt az első órán kis papírruhával takartuk az izgalmakat. Persze mi csak fönt ragasztottuk le, hogy bármikor felhajthassuk. Oh az 1930-as évekbeli pornó! És az egyik legszebb jelmondatot azonnal át kellett húznunk. Az „Onmia vincit amor” A  szerelem mindent legyőz, nem létezett többé.   Azután voltak olyan versrészletek, amiket meg kellett tanulnunk, de nem volt szabad felmondani. És az egészségtan merész ábrázolásait is át kellett ugranunk.

Drága, édes naiv apácák! Azt hitték, ha kitörölik a világ emberi igazságát, az el is tűnik a lelkünkből. Hát pont az ellenkezőjét érték el. Elkezdődtek a suttogások, találgatások, izgalmas beszélgetések. Remek kis négyesfogat alakult ki az osztályban, Pinezich Magdi, Breitenbach Klári, Hünner Dóti és én. Egy rugóra járt az agyunk, mindig valami csintalanságot eszeltünk ki, amit persze nem annak szántunk, de gyakran baj lett belőle. Beszélgetés, sutyorgás, órai levelezés és állandó vihogás. Ezek főbenjáró bűnök voltak. Együtt Mentünk raportra Máter Orsolya igazgatónőnk elé. Gyönyörű fekete szeme szinte nyílvesszőként fúródott belénk, okos volt, mindent látott és tudott.

Az igazi bajok negyedikben kezdődtek, mikor már minket is érdekeltek a fiuk. És hát szép növésű, nöies alkatú leányzók lévén, ők is felfigyeltek ránk. Nem volt szabad a fiukkal szóba állnunk, főleg egymás mellett mennünk. És ekkor csapott le Ámor nyila Schwartz Pali és az én szívemet megsebezve.

Mi a Széchenyi házban laktunk, Paliék a Domonkos utca 6-ban, az udvar végén nyíló gyönyörű villává alakított traktusban. A két házból össze-össze jártuk mi gyerekek.  Itt nézett ki magának Pali. És elkezdődött az első bájos szerelem és udvarlás. Hát igen, ez nekünk még tilos volt, kettesben lehetetlen volt találkozni. Később Pali bemutatott a szüleinek, testvéreinek és gyakran vendégeskedtem náluk. A Schwartz család ezen ága téglagyártással foglalkozott. Az apuka, Viktor bácsi és édesanyja Szidi néni örömmel fogadtak. De akkor még tilosban jártunk és ez annál izgalmasabb volt.

Reggel a templomban már várt, csak egymásra néztünk, ez elég volt. Amikor kimentem latinórára, a szürkék előtt találkoztunk, és Erzsi néni házáig együtt mentünk, majd megvárt és egy darabig megint beszélgethettünk. Istenem miről is? Mi volt a suliba, hogy sokat gondol rám. Még csak a kezemet sem fogta meg. És megállnunk sem szabadott, hisz időre kellett hazaérnem. Egyszer kaptam tőle egy fényképet, igen komoly, fess fiatalember volt, náam négy évvel idősebb. Melegítte a szívemet, meg nem válta volna tőle. Otthon persze nem mertem kivenni, csak a táskámban lapult a drága ereklye.

Hát ebből azután nagy baj lett. Mikor máskor, mint latin órán vettem elő a képet, büszke örömel mutattam Kláriéknakm majd pár soros levélkét firkantottam szerelmemnek, nehogy azt higgye, nem gondolok rá. Na persze az árgus szemű tanárnő észrevette és lecsapott. Gyors voltam, mint egy vércse, eldugtam a levelet és buzgón a latinkönyv fölé hajoltam. Ennyi volt. Talán megúsztam. De hát sajnos nem. Mikor az udvaron sétáltunk, a tanárnő kikutatta a táskámat és persze, hogy megtalálta a bűnös bizonyítékokat. Én persze mt sem sejtve társalogtam a lányokkal az árnyas fák alatt.

Egyszerre kitárutl a nagy szárnyas ajtó, megjelent Mater Orsolya és lakonikus rövidséggel közlte „Kéretem édesanyádat 3 órára”. Mint a mennykő az égből, úgy jött ez a parancs. De még akkor nem értettem, mi történik, hisz nem tudtam, hogy minden kiderült. Ebédkor átadtam az üzenetet anyámnak és nagy őszinteséggel bőgve bizonygattam, hogy most azután tényleg semmi rosszat nem tettem. Azután elindultam az Esterházy utcába, ahol Pali várt, és amikor nagy lelkesen át akartam adni neki a levelet, derült ki a borzalom. Se levél se fénykép. Elöntött a forróság, éreztem hogy itt a most tényleg nagy a baj, udvaroltatok magamnak és még hazudozom is. Hoppá! Itt már nem lehet letérni a rossz útról, ki kell tartanom az ártatlanságom mellett, tovább kell hazudnom.  

Mire hazaértem Anyu már bent járt és kezében volt a bűnjel. Énelhatározásomhoz híven buzgón állítottam, hogy a fiút nem ismerem és a levelet nem én írtam.Jó,mondta anyám, de akkor álljak ki bátran az igazam mellett. Visszamentünk az iskolába.

Sohasem felejtem el azt a szégyent! Előttem tornyosult a teljes stáb, közepén Orsolya és körülötte a többiek. Mind egy rács mögött álltak, csak deréktól látszottak. Egy darabig még tagadtam, de amikor azt mondták, hogy holnap vizsgálat indul, nagyon megrémültem, nehogy a lányokat is bajba keverjem, hisz ők bűntársaim voltak, tudtak mindenről. Bevallottam összes vétkemet. A jó apácák j Isten nevében megbocsájtottak, de jó anyám nem. Örökre az szívembe és agyamba vésődött a tiszta szűz hóval borított Széchenyi tér, a feketén csipegető galambok és a fehér kucsmával büszkén rám tekintő legnagyobb magyar szúrós tekintete. Már az ő árnyékában megkaptam az első pofont és a Széchenyi hát kapujáig a többit.  Anyám nagyon haragudott, főleg a gyáva hazugságaimért. Nagy lecke volt. Az életben bármilyen nehéz és ijesztő volt a világ, soha többé nem hazudtam és nem tagadtam meg önmagam. Hamarosan egy küldönc állított be gyönyörű cserép ciklámennel, Pali küldte szerelme jeléül. Pali azután még nyáron is udvarolt, törődött velem, gyengéd kedvesen viselkedett. Összesen talán egy futó csók finom szellője érintette meg a számat. De komoly, mély nyomot hagyott bennünk ez a kéktiszta első szerelem, mert még idős korunkban is tartottuk a barátságot. Ez is nagyon szép, érdekes történet, de erről majd később.”