A neonfényektől lassan nem látjuk a betlehemi csillagot –olvastam valahol.

Elgondolkodtató.Mi is van a lelkemben így karácsony környékén?  A Megváltó születésének reményadó öröme, a várakozás nyugalmas szépsége, vagy bevásárló lista és elvégzendő feladatok reménytelen hosszú tengeri kígyója. Hogyan lehet jól csinálni? Úgy, hogy megmaradjon az ünnep igaz értelme eszenciája és szeretteim körül is meglegyen minden kényeztetés.

Lássuk csak Magdát, ők hogyan csinálták a múlt század elején….

„A karácsony szép, szelíd ünnep volt. Igyekeztünk a lelkünket is felkészíteni a Messiás érkezésére.

Anyám azt tanította, hogy az ajándékozás kiváltság, nagyobb öröm adni, mint kapni. Ezért már októberben elkezdődött a meglepetések készítése; Ómamának, anyunak, apámnak, keresztanyámnak, Annánknak és a család szegény idős barátnőinek. Ez általában valamilyen kézimunka volt, attól függött, hogy milyen öltést tanultunk az iskolában.

Mindig nagy terveim voltak és nagyobba kezdtem, mint amit időm és tehetségem engedett. Édesanyám keményen tartotta magát ahhoz, hogy amit én magam választottam, csináljam is meg. Nem volt pardon. Gyakran hullottak krokodil könnyeim a fazékfogókra, hímzett zsebkendőkre, könyvjelzőkre.

Ilyenkor azután a jó Ómama, délelőtt, hogy senki se lássa egy kicsit belesegített. 

De jó volt ez a várakozás, készülődés! 

Advent idején minden vasárnap este misére mentünk, majd otthon meggyújtottuk a következő gyertyát. Szerettem a karácsonyi díszben tündöklő templom varázslatos fényeit, a fenyők üde illatát.

 
Az utolsó héten elkezdődött a sütés –főzés, bejglik, aprósütemények, mézes kalács édes aromája lengte be a lakást, de már a lépcsőházban is érezni lehetett a finom vanilia, fahéj és sült alma illatát, így jeleztük; itt az ünnep nemsokára! Készülünk! A fazékban gyöngyözött a húsleves , a sütőben sült a pecsenye, a lábasban rotyogott a káposzta. A kamra is megtelt lassan szép téli almával, dióval, gesztenyével és a vidékről beszerzett hurkával, kolbásszal.

A szaloncukrot is magunk készítettük, nagy volt a versengés a baráti családok között, kié lesz a finomabb és főleg szebb. Emlékszem a márványtábla hideg érintésére, ahogy megdermedt rajta a csokis, vaniliás, epres szaloncukor. Egész évben gyűjtöttük a szép színes, fényes arany és ezüst papírokat, kicsi fényes csíkokat, díszeket, ezekből varázsoltunk tündérruhákat , változatos habos csodákat szaloncukrainknak.

Szent este délelőtt anyámmal csomagokat készítettünk, ennivalót, süteményt, kicsi borocskát és az általam előállított kézimunkát, már szépen kimosva, kikeményítve, eltüntetve róla kis maszatos gyerekkezem nyomait és elindultunk anyám szegényebb sorsú idős és magányos barátnőihez. Nekik talán mi vittük az ünnepet, a szeretet melegét és egy kis reményt.

Nálunk nagy volt a készülődés és annyira vártam az Angyalt, hogy láttam is őt. Egyszer, ahogy kinéztem az ablakon, az eresz mellett egy kék ruhás csodát láttam, kezében gyertyafényes ragyogó karácsonyfa , kecsesen meglibbentette a szárnyát és gyengéden rám mosolygott. Ma is meg vagyok róla győződve, hogy ott volt. 

Azután végre kitárult a nagyszoba ajtaja és nekem elállt a lélegzetem a sok fény, illat és gyönyörű játékok láttán. Nem volt szabad azonnal rárontanom a kincseimre. Imádkoztunk, énekeltünk, majd szépen sorba átadtuk egymásnak ajándékainkat. Türelmetlen voltam, kicsit soknak találtam a vendégeket. Hát sose juthatok már a babáimhoz!Mindig sok ajándékot kaptam, egyszer egy zöld selyemruhát, sok könyvet és babát, mert ez volt a legfontosabb. A fánk mindig csodálatos volt. Ausztriai fenyő telve minden jóval, csokival, szaloncukorral, rumos csoki üvegcsékkel, de ez engem nem hozott lázba, mert nem szerettem az édességet.

Bezzeg édesanyám, éjjel titokban rájárt a fára, kiette a szaloncukrot, majd gyönyörűen visszacsomagolta a papírt. Jókat kuncogtam magamban, hogy az én tökéletes édesanyámat gyengeségen kapom, még jobban szerettem érte.

És a karácsony már rendszerint fehér volt, mint a mesében, csendesen hullott-hullott a hófehér tiszta patyolat a fekete piszkos földre, elfedve szűzi tisztaságával annak minden csúfságát, baját-bánatát.”

A gyönyörűséges díszeket Langer Ágnes fotózta, gyűjteményük becses darabjai. Köszönet érte.

Az utolsó fotó :Winter Snow Sopron alkotása