Akkor lesz hiteles, igaz és teljes az én régiekről szőtt mesés szőttesem, ha megidézem a hétköznapok csendes hőseit is, hisz lényükkel, életükkel, ők is formáltak minket, városunk mindennapjait.
És mi igazán az ő lépteik nyomán járunk.

Magda visszaemlékezései nyomán édesanyját idézem meg most, egy okos, bátor és erős asszonyt, aki a nők számára nehéz korban, 1917-ben, mert szakítani a konvenciókkal, változtatni az életén megteremtve kislánya és önmaga számára egy nehéz, de szabad élet feltételeit.

„ Anyám gyerekkora hamar véget ért. Pedig milyen szép is volt az a pár gondtalan év! Egy kis dorogi bányászfaluban éltek, ahol apja a bánya főkönyvelője volt. Igazán vidáman telt itt az idő, rengeteget játszottak, nyáron fürödtek a Dunában, télen korcsolyáztak. Szerettek kirándulni is, vitték kis fonott kosarakban az elemózsiát, és ha elfáradtak, letelepedtek énekeltek, meséltek táncoltak. Nagy társaságuk volt és mindig vidám hangulat. Később a gyerekek iskoláztatása miatt szüleivel és két fivérével Győrbe költöztek, Kálvária utcába.

Szerette ezt a várost is, a régi házak ódon kapualjait, a templomok megnyugtató tömjén illatát, a közeli a folyókat, a víz látványa mindig elvarázsolta. 

A baj, ahogy lenni szokott, villámszerűen csapott le rájuk. Édesapja aki jóval idősebb volt édesanyjánál, télen a jeges úton elcsúszott , ágynak esett és többé már nem állt talpra.Halála nagyon megviselte a szerető és összetartó kis családot lelkileg, de anyagilag is. Józsa mindössze 17 éves volt. 

A hirtelen megcsappant jövedelemből már nem futotta a nagy lakás, a fiúk taníttatásának és a régi életvitel fenntartásának költségeire. 
Ekkor visszaköltöztek Sopronba, ahol az özvegy családja élt.

Anyámnak munkába kellett állnia. Jól tudott németül és magyarul gyors és gépírni, így Baán Endre alispán, akinek felesége, anyám unokatestvére volt, felvette a vármegyéhez tisztviselőnőnek. Később Dr. Östör József, azaz Jóska bácsi, aki szintén rokon volt, megnyitotta ügyvédi irodáját és átcsalta magához anyut irodavezetőnek. Szép fizetést kapott, családfenntartó lett.

A fiúk bentlakásos katonaiskolában tanultak, ha otthon voltak sokat segítettek, anyám pedig ellátta őket mindennel, ami a kollégiumi élethez kellett. Még lovaglónadrágot is varrt nekik olyan szépet, hogy senki meg nem mondta volna, hogy nem új.

 De fiatal lány életét, vágyát a szerelemre, társaságra, bálozásra jó mélyen elzárta lelke titkos fiókjába. Úgy érezte az ő vállán nyugszik szerettei jóléte, élete, jövője. Meg akarta mutatni, hogy árván is megállják a helyüket a világban. 

Nagyon szép lány volt, de zárkózott,komoly és gyakran fáradt. Nem volt ideje az ismerkedésre, flörtölésre, barátkozásra.

Későn , majdnem 30 éves korában ment férjhez apámhoz, aki Bajnán volt jegyző és nagy házat vitt. Nem tudom, mert soha nem beszéltünk arról, hogy egyáltalán mit várt anyám a házasságtól, hogy szerelmes volt e, vagy csak családot, gyerekeket szeretett volna ?Tény, hogy csalódott. Rájött, hogy apám semmiféle kötődést és felelősséget nem bír, ő pedig nem tud megalkudni.

És ezt 1917-ben, be merte vallani önmagának. Érezte, hogy ha hű akar maradni ahhoz, amit az életről gondolt, el kell onnan mennie. Három hónapos voltam, amikor elhagyta férjét, a biztos egzisztenciát, a nagy házat, keretet, jólétet, erkölcsi és anyagi biztonságot, és egy szürke hajnalon egyetlen bőrönddel és karján velem, hazaköltözött Sopronba, nagyanyámhoz. 

Számára ekkor, alig 30 évesen, véget ért rövid, szinte el sem kezdődött asszonyi élete. Soha többé, pedig több mint 80 évet élt, férfit nem láttam az oldalán. Teljesen nekem és özvegy édesanyjának szentelte életét. Ám nem volt szomorú, se befelé forduló, vidám volt, nevetős, társaságkedvelő. Szerették és tisztelték a városban. Nekem megadott mindent, amiben neki kevés része lehetett, bálokba kísért, vendégségbe, táncmulatságra, kerti partikra, biciklitúrára, uszodába, korcsolyázni; minden szívnek-léleknek kedves mulatságba részt vehettem. Ő azonban már soha nem táncolt, nem vegyült a fiatal asszonyok közé, ült az idősebb gardedámok között beszélgettek, kötögettek.

Nagyanyám (Ómama) és anyám volt a családom és mivel két nő nevelt, egyedül soha nem voltam, ez volt a természetes, nem hiányzott az apa. Ómama volt a szelíd, kedves, szerető lény körülöttem, anyám a féltő szigor, ő irányította az életemet. Meg akarta mutatni, életében másodszor, hogy egyedül, saját erejéből meg tudja tartani kis családját és emberré nevel engem.
Apámat 18 éves koromban láttam először, mikor anyám úgy érezte, elég érett vagyok hogy lássam és véleményt alkossak róla. „ˇIsmerd és szeresd meg!” mondta. Furcsa találkozás volt. Apám megírta, az állomáson vár, ismertetőjegye egy újság lesz, de a peronon három férfi sétált újsággal a kezében.

Nehezen találtunk egymásra. Lelkileg sohasem. Ő kedves volt, udvarias, de nagyon távolságtartó és zárkózott. Így azután vendégek maradtunk egymás életében. Anyámmal az esküvőmön találkozott elválásuk óta először és utoljára. Udvarias kézcsók és semmi több.

Úgy érzem, anyám így volt boldog. Nyugodt és teljes volt az élete. Haláláig velem, férjemmel és gyermekeimmel élt, ő volt unokái legjobb barátja, derűs okos társa.”