Kedves Nőtársaim  Figyeljetek!

Egy reformkori  tüneményről mesélek újra, egy  asszonyról, aki bírta mindazt a női kincset, amit titkon mi is akarunk.

Dukai Takách Judit (1795-1836).

Gyönyörű volt: hatalmas fekete szemei, csodás szív alakú arcocskája, hamvas őszibarack bőre, cseresznye piros ajkai, karcsú dereka bizony elbűvölték  környezetét.  „Csupa poézis..csupa illat, csupa édesség” *

Okos, művelt és tehetséges kisasszonnyá serdült, hisz édesapja látván éles eszét, érdeklődését, az akkori kor szokásaitól eltérően, férfi módra nevelte fel. Több nyelven beszélt, irodalmat, történelmet  tanult és széles betekintést szerzett  a politikába.

És mégis itt, Sopronban, a Várkerület 63 számú házban halt meg, elfeledve, elhagyatva, szinte ismeretlenül.

Mi történt? Hová lett a sok kincs és mennyei útravaló?

Nagyon érdekel Judit sorsa, egyénisége. Nem csak költészete, hisz versei színvonala talán jó közepesnek mondható(a korai és mai irodalomtudósok szerint is), hanem a szerep, amit a 19. század elején elvállat és rövid ideig beteljesített. Ő volt irodalomunk első költőnője, férfitársai által is elismert művésze. Fontosnak tartva magyarságát,népünk kultúráját,hagyományainkat és nyelvünk szépségét .

Minden megszerezhető tanulmányt elolvastam róla és a sok betű felhívta figyelmemet Judit szülőfalujára és még álló  otthonára.

Irány hát DUKA!  Nekiiramodtunk.

Duka a Balatontól északra, a 84-es út mellett  fekszik, a borairól híres Kissomlyó mellett. Kb. 300 lelket számláló település. Most kicsit leromlott, kicsit kopottas, de sok régi nemesi kúria maradványai mesélnek hajdani gazdagságáról, jólétéről.

Ebben a faluban született Judit, és szüleivel ugyanebben az évben költöztek be a falu közepén álló későbarokk kúriába, mely átépítve ugyan, de ma is áll.

A ház, a kert  melyben az ifjú hölgy lánykorát töltötte, tanult, okult, mulatságokat tartott és neves vendégeket fogadott.Közvetlenül megközelíteni az épületet, bemenni a szobákba, leülni a kertbe sajnos nem lehet.

Sokáig kerestem valakit, aki segítene, de mivel magántulajdonná vált az ingatlan, bemászni a kerítésen pedig nem mertem (pedig múltunk megismerése okán nem sok minden tart vissza) kerestem egy helyet, ahol nyugodtan elmerülhetek a múltban és elővarázsolhatom Juditot.

A tanácsháza áll a szomszédságban, annak lépcsőjére települve beláttam az ősparkba és hagytam, hogy gondolataim és képzeletem felidézze e kedves alakot. Csönd volt, nyugalom, ragyogóan fénylő nyári délután. Már csak a madarak csicseregtek és a fák kedves lombjai susogtak.

„..Szép aranyideim! Hálát adok nektek, hogy így árasztjátok reám jótételtek…” írja Leányélet című versében.

Láttam: a kicsiny leányka, fürge lábacskáival  kacagva fut labdája után,vagy  egy fára hurkolt hintán repül a magasba, megsimítva a kék eget. Később házitanítója mellett lépdel komolyan koncentrálva és skandálja a német szavakat. Azután nehezebb lett az élete. Édesanyja korai halála után, soproni gazdasszonyképzésben szerzett tapasztalatait életre keltve  át kellett vennie  a szülői ház vezetését; sütött, főzött, ellátta a gazdaságot, kézimunkázott, varrt és közben folytonosan verselt. Verseinek ihletője a költőelődök mellett a népdal hagyományai és hát a szerelem volt. 

Visszarepülve az időben...

Édes érzés

Édes érzés a szeretet,

 Mely nyilával sebesített;

 Nyilaidtól, látod, vérzem,

 Nyilaid sebeit érzem.

 Tégedet ki ne szeretne,

 Nálad nélkül ki lehetne;

 Nálad nélkül nem is élhet.

Melletted a holt is élhet.

 Domborodott melled hódít,

 Nincs oly szív, kit meg nem bódít.

 Az alatt egy érzékeny szív,

 Csak az boldog, kihez az hív.

 Ennek oka csak te lettél,

 Hogy engem raboddá tettél.

 Szép fejeddel meggyötörtél,

 Szerelmed rabjává tettél.

 Az egekre felesküszöm,

 Hogy szeretni meg nem szűnöm,

 Míg a halál bús fátyola

 Szememet bé nem takarja;

 Kinyílt szívem te előtted,

 Melyből bőven megérthetted:

 Hogy szeretlek halálomig,

 Míg a szívem szét nem omlik.

Azután ellátogattunk a temetőbe is, fejet hajtva e korát jóval megelőző asszonyi lélek előtt.