Újházi Ede és az ő tyúklevese       

Sopron a világ közepe!... na  jó, az egyik közepe.  Az tény, hogy nagyon sok művész, író, politikus, tudós, zeneszerző született, élt, alkotott, lakott városunkban.

Képzeljétek, Újházi Ede a híres színész, színészpedagógus  és  „levesfeltaláló” is színházunk poros deszkáin kezdte működését.

1864-ben kardalosnak állt Szigeti Imre vándortársulatához, akik gyakran szerepeltek a soproni színház színpadán. A tehetséges ifjú hamar előre tört, főszerepeket játszott.

 1870-ben már a Nemzeti Színház tagja volt. Az is maradt 1914–ig nyugdíjazásáig.

Én azonban a sok tudomány helyett most inkább a kulináris élvezeteknek hódolnék, Újházi színészi és nevelői talentuma helyett tyúklevese születéséről mesélek. Nagy Endrét hívom tanúnak, aki személyesen jelen volt e csodálatos eseménynél. 

Olvassátok jó kedvvel és vasárnap főzzetek Újházi tyúklevest. Ebben segítendő, alant megtaláljátok a receptet is.

NAGY ENDRE: ÚJHÁZI EDE ARCKÉPE

Nyugat/1930.4.sz

„…A Dohány-utcában jártunk és az egyik utcasarkon, egy kis kocsma előtt hirtelen megállott Újházi.

Egy Hatvani nevű színész nyitotta volt nemrég, az újságok is írtak róla. Ép ebédre indultunk, de Újházi betért ide velem.

- Nézzük meg, mit csinál a kolléga! Illik is, hogy támogassuk vállalkozásában!

Biz az szurtos kis helyiség volt, konflis-kocsisok és alkalmi teherhordó-munkások karavánszerája. Hatvani majdhogy földig nem hajolt, amikor meglátta. De amikor Újházi megkérdezte tőle, hogy mi jó ennivalóval szolgálhatna, hebegni kezdett, aztán keservesen kinyögte, hogy egy kis pörköltnél egyebe nincsen, annak az eredetéért se merne szavatolni; nem biztos, hogy tegnapról való, lehet, hogy tegnapelőttről maradt. Aztán keservesen sóhajtozott, hogy volna ugyan, aki megfőzze az ételt, a felesége - valamikor ünnepelt primadonna a vidéken - kitűnő szakácsnő, de se pénze, se hitele, nem bír anyagot a kellő mennyiségben és minőségben vásárolni, csak éppen amennyi a néhány spriccer árából telik olykor. Újházinak egyszerre kiragyogott az arca, mint amikor váratlanul a Sors bukkan az ember elé. Jókedvűen mondta:

- Ide figyelj, te marha! Holnap reggel nyolc órakor eljössz hozzám, együtt elmegyünk a csarnokba, bevásárlok mindent, ami csak kell és holnap délben már itt ebédelek a barátaimmal.

A kocsma mellett volt egy benyíló szoba, Hatvani lakószobának tartogatta. Újházi intézkedett, hogy a bútort hordassa ki belőle és patkóalakú asztalt terítsen meg benne. Az én dolgom volt, hogy az asztaltársaságot értesítsem, Újházi a konyhában dolgozott fehér köténnyel, minden ételnek ő szabta meg a módját, mindenbe belekóstolt, versenyt dohogott a fazekakkal, lábasokkal, de délre megvolt az ebéd és Újházi boldog mosollyal, fáradhatatlanul nógatva futkározott az asztal körül:

- Ezt a kisült csücskét vedd ki, ez a legjobb... Héjastul edd a tölteléket, te marha!

Így született meg Budapest kedves új színe: az Újházi-kocsma. Pálmay Ilka, Márkus Emilia, Küry Klára, Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Keszler József, Vulpes voltak az oszlopai…”

 Ime az autentikus Újházi tyúkleves receptje

1 szép, hízott tyúk (1,8-2 kg-os)
80 dkg leveszöldség (sárga- és fehérrépa, zeller, karalábé)
1nagy fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 gerezd kelkáposzta (10 dkg)
1 zöldpaprika
1 paradicsom
10-15 szem bors
2 csipet sáfrány (sáfrányos szeklice)

10 dkg sampinyon gomba
10 dkg spárga vagy karfiol/kelbimbó
20 dkg zöldborsó (mélyhűtött)
cérnametélt
sok petrezselyem

A tyúkot gondosan letisztogatjuk, a tollmaradványokat leperzseljük, a tokokat kihuzigáljuk, zsírzóját kivágjuk, majd kívül-belül megmossuk. Az összes zöldséget megtisztítjuk-hámozzuk és megmossuk. A leveszöldséget nagyobb hasábokra vágjuk. A tyúkot megmossuk, nagyobb fazékba tesszük, annyi hideg vizet öntünk rá, amennyi jócskán ellepi, és fedő nélkül felforraljuk. Teatojásba zárjuk a fokhagymát, a borsot és a sáfrány(os zzeklicé)t. A levest kissé megsózzuk, hozzáadjuk a leveszöldséget, a teatojást, a hagymát, a kelkáposztát, a zöldpaprikát és a paradicsomot egészben. Takarékra kapcsolunk, majd félig lefedve, éppen csak gyöngyöztetve az egészet puhára főzzük. Közben a gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. A spárgát (vagy karfiolt/kelbimbót) megtisztítjuk, 5 cm-es darabokra vágjuk és a zöldborsóval együtt lábaskába tesszük. 1-2 merőkanál húslevest szűrünk rá, és fedő alatt puhára pároljuk (nem kevergetjük, mert összetörik!), melegen tartjuk. A megfőtt tyúkot óvatosan kiemeljük a levesből, kisebb darabokra bontjuk, a nagyobb csontokat (és a bőrét) eltávolítjuk, aztán forró levest merünk rá, és melegen tartjuk. A levesben főtt vegyes zöldséget vágódeszkára emeljük, vékony hasábokra szeljük, és a külön párolt zöldségekhez adjuk. A kelkáposztát, a hagymát, a paradicsomot és a paprikát, valamint a teatojás tartalmát kidobjuk. A leves tetejéről leszedjük a zsírt, merőkanalanként leszűrjük, hagyjuk leülepedni. Külön edényben, egy kevés húslevesben kifőzzük a cérnametéltet. Mélyebb levesestálat forró vízzel kiöblítve előmelegítünk, a vizet kiöntjük belőle, majd beletesszük a húsdarabokat, a tésztát és a zöldségeket, végül rámerjük a forró húslevest. A petrezselymet finomra vágjuk, a leves tetejére hintjük, és úgy tálaljuk.”

Jó étvágyat!

 Forrás:

-Nagy Endre: Újházi Ede arcképe. Nyugat/ 1930/4.

Bálint Lajos:Mind csak színház. Szépirodalmi Kvk., 1975.

Újhelyi Olga: Újházi Ede in.: Magyar színházművészeti lexikon. főszerk.: Székely György. Bp. Akad.K.,1994.

.

 Dukai Takách Judit költőnő (1795-1836) 

Az ősz hajú, karcsú asszonyt látásból ismerte mindenki a környéken. Lassan három éve lakott a Várkerület 63 számú házban, a kissé bogaras nyelvész Szabó József vendégeként. 

Távolságtartó lényében még mindig volt valami szépséges báj, ahogy a Kecske templom homályában térdelve elmélyülten imádkozott, vagy fecsegő kis cselédjével a nyomában a piac forgatagában lépegetett.

Beszédbe nem elegyedett senkivel. Szeretett egyedül lenni, emlékezni, gondolkozni. Éjszakánként gyakran köhögött és ilyenkor a halál piros virága nyílt fehér zsebkendőjén. Már csak ritkán verselt,már nem vágyott semmire csak békességre és csendre.

 Pedig élete a szépség a siker a fény és hódolat bódulatában telt.

Édesapja a megye egyik leggazdagabb földesura volt, aki felvilágosult eszméivel nagyon fontosnak tartotta, hogy egyetlen gyermeke műveltséget szerezzen.

Ez a felfogás abban az időben egyáltalán nem volt általános. A lányokat főleg feleségnek, háziasszonynak szánták, írni-olvasni is csak épp’ hogy tudtak, Judit azonban nyelveket tanulhatott, zongorázott, széles belátása volt a politikába és a közélet történéseibe. És édesapja nem csak afféle női szeszélynek tartotta a versírást, hanem „édes atyai csókok között bátorította” is lánykáját.(DTJ önéletrajza) . 

Juditnak a jó Isten megadott minden földi jót, hisz a gazdagság, pezsgő szellemi élet mellett messze földön híres szépség is volt

”Csupa poézis … csupa illat, csupa édesség.” írta róla Schöpflin Aladár. „Derűs üde egyéniségével kamatoztatni is tudta szépségét. Ahol megjelent, egyenrangú partnere tudott lenni a férfitársaságnak”

És ez a társaság jelentős emberekből, művészekből a szellemi élet óriásaiból állt, Döbrentei Gábor, Katona József, Vörösmarty, Wesselényi és a kedves rokon, unokanővére férje, Berzsenyi Dániel.

Irodalmi körökben úgy vélik, hogy Judit méltóbb felesége lett volna a költőnek az örökké zsémbes, kötekedő és férjét némileg lenéző Zsuzsanna helyett. Tán szerelem is szövődött a két összeillő ember között. Judit erről így ír.

„Egész héten mindennap vendégeim voltak, s utoljára jött a legkedvesebb vendég, a mi Berzsenyink. Igen jól töltöttük időnket; délután mind egész estvélyig olvastatott vélem… Igen jó kedve volt nálunk; kimondhatatlan sokat nevettettem véle; örülök, hogy Dukában mindég víg kedvvel van”. (1814 nov.21.) Berzsenyi rajongó méltató versben üdvözölte szép rokonát.

 Rajongói verseket írt hozzá Katona József is, a kor nőideálját ünnepelve Juditban. 

Legnagyobb sikerét azonban a keszthelyi Helikon ünnepségeken érte el. Festetics György irodalmi ünnepségein Judit volt a központ. E szellemi nagyságú férfitársaság teljes jogú társnak fogadta el őt, költői névvel is megajándékozták, ő lett Malvina.

1818 nyarán hirtelen vége szakadt e szellemi, irodalmi és asszonyi diadalútnak, Judit férjhez ment , vidékre költözött, feleség-anya és háziasszony lett, felhagyott a versírással. Mintha egy csillag hullott volna csendesen a földre. Később, egyik gyermeke és férje halála után újra férjhez ment, nem zengett többé e kedves szép madárka, néha írt még verseket, de csak magának, jegyzetfüzetének.

 Élete utolsó három évét töltötte e házban, tüdőbajban halt meg 1836-ban.
Jelentőségét Fenyő István szavai nyomán így foglalhatom össze: Judit az idő küldötte volt,megtestesítette a polgárosult hazai nő ideált amelyre a nemzeti irodalom, nemzeti műveltség érdekében annyira szükség volt.

Források:

-Vadász Norbert: Dukai Takách Judit élete és munkái Bp., 1909

-Fenyő István: Dukai Takách Judit költőnő a magyar klasszicizmus korában S.Sz. 1990/1

-Berzsenyi Dániel verse Dukai Takách Judithoz

Salzmann Károly és az ő szélmalma

1864 egy borús délelőttjén szomorú kis csapat lépett ki az Újteleki u. 23-számú ház kapuján. Négy férfi vállán vitte az egyszerű fakoporsót, egy megtört fekete ruhás asszony lépdelt utána. Csendben haladtak a temető felé. Egy nagyra törő, okos, bátor, tehetséges férfit kísértek utolsó útjára, Salzmann Károly építészt, aki merte megvalósítani álmait és aki ebbe a ragyogó szárnyalásba belebukott.

1810-ben Bécsben született mérnök családban. Korán, már 17 évesen a bécsi műegyetem hallgatója, ahol mértant, gépészetet, földmérést és építészetet tanult, rajzkészségét is fejlesztette.

Magyar lányt vett feleségül, Volz Katalint, akivel Sopronban kezdték új életüket.                                   Salzmann hamar otthon érezte magát, megszerette a várost.

Úgy érezte itt a lehetőség, hogy megvalósítsa álmát egy funkciójában a legkorszerűbb, építészetileg nagyon igényes szélmalom építését. 
A torony, a melléképületek és a lakóház építése négy évig, 1841-1845 tartott.

Salzmann fő művének tekintette ezt a malmot, valami nagyszerűt, csodálatosat kívánt alkotni. Beleépíteni minden szakmai tudását, igényességét, szép iránti vágyát. Sokáig kereste a helyszínt, választása végül a Kurucdombra esett és igaza lett, hisz a felépült szélmalom ma is jól látható a város minden pontjáról, különös szépségével híva fel magára a figyelmet. 

Az építkezés temérdek pénzt emésztett fel, Salzmann belefektette apai örökségét, felesége pénzét, a barátaitól kapott kölcsönt és rengeteg banki hitelt, de nem adta alább. A gépészeti megoldásoknál a legkorszerűbb holland mintát követte, a torony építésénél pedig a legigényesebb és legdrágább anyagot, téglát kívánt.

Ha ránéztek a toronyra (igazán mondom, megéri egy szép délután felsétálni a Kurucdombra , tüzetesebben megnézni a szélmalmot, átölelni a falat és erre a nagyszerű álmodóra gondolni) láthatjátok,hogy végül vegyesen használta a téglát és a mészkövet. 

Olcsóbb volt. De a torony vegyes falazatát nem fedte el vakolattal, őszintén mutatta a pótlást. A vörös tégla -fehér mészkő ritmikus váltakozása előnyére vált az épületnek,különös keleties hatást kölcsönözve neki.

1860-ra Salzmann súlyosan eladósodott. Minden igyekezet ellenére 1861 ben el kellett adnia a malmot melléképületeivel és ott lévő saját lakóházával együtt.

Belebukott.

De műve ma is áll,

hirdetve az építész bátor kiállását álmai az új technológia megvalósítása mellett. Malma mellé hamarosan több szélmalom épült, bizonyítva, hogy nem is volt olyan élettől elrugaszkodott, örült terv az övé.

Forrás:

-Szalai Emőke Mária: S.K. életműve. S.Sz. 2010/1.

-Horváth Zoltán: A soproni és sopronbánfalvi molnárcsaládok és malmaik története 1767-1950 Sopron, 1993.

Szeretem az okos, bátor, tisztességes embereket, akiknek van tartásuk, hitük. Akiknek vannak gyökerei és szárnyai.

Ilyen ember volt Nagy György János (Kőszeg 1735-Sopron 1812) evag.lelkész, tanár.

Módos ember, egy gazdag bécsi paszomány gyáros lányát veszi feleségül.                                                   Két háza van a belvárosban és majorja az Újteleki utcában. Szubrektor az evangélikus gimnáziumban.     Nyugodt kellemes élet ez, igazi gondok és felelősség nélkül.

Amikor azonban a harkaiak templomot létesítenek, és őt hívják lelkésznek, Nagy papi vizsgát tesz és megy. Otthagyva kényelmet, nyugalmat, vállára veszi egy templom építésének gondjait, anyagilag is támogatva azt. Illetve egy gyülekezet megalakításának felelősségét.

II József nyelvrendelete kötelezővé teszi a német nyelv használatát, és hát az akkori diákoknak sem megy ez könnyen. Nagy érzékeli a problémát és zseniális, magas színvonalú iskolát létesít, Nemesi Akadémiát, ahol

” én megmutatom, hogy 5 - 6 hónap alatt jól fognak németül írni és beszélni; a kényszerítő szükség hatása alatt én hazafiságból ajánlom fel szolgálatomat a nemes vármegyének; mindenkit, aki jelentkezik, valláskülönbség nélkül és ingyen fogok tanítani”

És sikerül. Hamarosan 120 nemes ifjú tanul iskolájában, magas színvonalon.

Azt is tudja, hogy a tanár személye és tudása alapfeltétele a magas szintű oktatásnak. Tanárokat képez.

Eredményei sajnos irigységet és haragot szülnek. Ellenségei feljelentik, kivizsgálás indul ellene, minta tanítást kell tartania. Persze mindent a legnagyobb rendben találnak.

Ekkor cselhez folyamodnak a szürke vartyogók: II. Józseffel Nagyot Vas és Sopron megyék tanfelügyelőjévé akarják kineveztetni, de ahhoz, hogy előléptethessék, lemondatják prédikátori hivataláról. Kinevezését „jótevői”hátráltatják, II. József meghal, Nagy György állás nélkül marad.

Három évi eredményes munkát követően Harkáról Sopronba költözik, az akadémia megszűnik.

Nem ül ölbe tett kézzel. Most Soproni házába fogad diákokat, akiket délutánonként korrepetál, hegedülni Haydn tanítja diákjait Kismartonban. Magyar nyelvtant ír, dolgozik a Magyar Társaságban.

Zseniális gondolkodó, megérti az idők szavát. Úgy gondolja, hogy Magyarország fejlődésének feltétele az iparosítás, vagyonát „beáldozva” cukorgyár létesítésébe kezd. Telket vesz majorja mellé az Újteleki utcában, építkezik, szervez. Az építkezés jól halad, áll az épület, a berendezés nagy része is megvan.

Elfogy a pénz, hitelt kell felvennie. Kész a gyár, ha beindul a termelés minden rendben.

Ekkor lecsapnak a hitelezők. Nagy hiába kér türelmet, időt. Tönkremegy. 77 évesen hal meg, megkeseredve.

A cukorgyárat Rupprecht János veszi meg és virágoztatja fel.

Forrás:

-Payr Sándor:Nagy György és a harkai iskola II. József korában. Sopron, 1916.

-Hrabowszky György: A Dunántúli Evang. Aug.Conf.Superintendentia prédikátorai. Veszprém, 1803.

Hej, mennyi mulatozásnak, vidám heccelődésnek, komoly világmegváltó beszélgetésnek volt tanúja ez a ház.

Itt volt ugyanis az a diáktanya, ahol Petőfi unokafivére és kedves barátja Orlay Petrik Soma, és a szintén rokon Salkovics fiú élték vidám diákéveiket.

Velük lakhatott volna Sándor is, hisz a jó lelkű Salkovics mérnök úr megígérte, hogy fiával együtt beíratja a nagy hírű soproni líceumba. Petőfi boldogan utazott hozzájuk Ostffyasszonyfára, hogy pár napot ott töltvén együtt induljanak Sopronba.

Az ám, de Sándor hevülő, szerelmes természete mindent elrontott.

Történt ugyanis, hogy, délutáni teára megérkezett a környék legszebb lánya, a szőke kék szemű Csáfordi Tóth Róza, aki iránt a költő azonnal szerelemre lobbant. Szokásához híven és az utókor szerencséjére érzelmeit rögtön versbe is szedte. A szépséges leányzó helyett azonban a dühödt apa kezeibe jutottak a lángoló sorok.

A többit elképzelhetitek. Botrány, sírás, átkozódás… Salkovics úr levette pártfogó kezeit szegény Sándorról.       Ő dacos volt és kemény, így szeptember 5-én azért is bement a fiúkkal Sopronba, és ha a líceumba nem mehetett, besoroztatta magát a Gollner féle gyalogezredbe. Nagyon nehezen viselte a kemény szabályokat, szívtelen rendet. Többször került összetűzésbe feletteseivel.

Enyhülést azok a szerdai-szombati délutánok adtak, mikor e diáktanyán barátaival múlathatta az időt.

Forrás: Illyés Gyula: Petőfi SándorBp. Szépirodalmi Kvk.,1963.

A szép "órás" Netti

Az Előkapu 7-es számú, kétemeletes ház a 19. század elején Spurzheim Vilmos órásmester tulajdonában volt.

Két dolgot szeretett igazán a derék órás, a mesterségét és szépséges Anna nevű leánykáját. Óvta is mindkettőt becsülettel. Hogy megmutassa mesterségbeli tudásának minden erényét, háza ormára egy gyönyörű órát készített. A hatalmas óralapot kétoldalt egy-egy fenséges angyal őrizte és ütötte a negyedórákat könnyed örömmel. Az órához varázslatos harangjáték is tartozott. Nagyra tartotta művét Spurzheim mester. Végrendeletében meghagyta, hogy a házat halála után húsz évig eladni nem szabad, amolyan hitbizományi ház legyen. Ennek és félretett pénzének kamataiból leánykája és annak majdani családja tartsa rendben az órát.

 Anna, akit az egész város csak a „szépséges órás Nettiként” becézett büszke volt édesapja tudományára, de jobban érdekelte őt a tánc, a nevetés, a napfény, az élet. Csivitelt, csacsogott, mindenkihez kedves volt, mindenki szerette.

A történetet Frankenburg Adolf” Őszinte vallomások” c. visszaemlékezéseiben olvastam. Róla majd többet is mesélek, egyelőre annyit, hogy a későbbi irodalmár, költő, szerkesztő, a soproni Irodalmi és Művészeti Kör megalapítója kisdiák korában pár évig ebben a házban lakott, és ha a lépcsőházban összetalálkozott Nettivel, a lányka mindig kedvesen megsimogatta a rajongó fiúcska fejét.

Az élet azonban sokszor másként intézi a dolgokat.

Mikor az órás 1843-ban meghalt, Netti már nem élt, két leányára maradt a ház. Ők megtartották nagyapó rendelkezését, csak 1860-ban adták el a házat.

Egy darabig a soproniak még láthatták az elrozsdásodott óralapot, a megcsonkult, megvakult angyalokat, az elnémult harangocskát. Aztán az is elmúlt. Az idő, a háború, majd a ház újjáépítése elmosta még a nyomát is az órának, mesternek, harangok csilingelésének, Netti nevetésének.

De mi most már emlékezünk rá. Ha szemben álltok a házzal, fönt az ormon láttok egy kis ablakot, ha félig behunyt szemmel nézitek …mintha ..ott. igen..látni az angyalokat.

Forrás:

-Frankenburg Adolf: Őszinte vallomások Heckenast Gusztáv, 1861

-Káldy Miklós: Frankenburg Adolf gyermekkori lakhelyei Sopronban, S.Sz. 1966/2.

-Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái Bp.Hornyánszky, 1891-1914

Az ősz Sopronban gyönyörű, lágy aranyszínű fények villóznak, a fák nyári harsogó zöldellés után ezerszínű tarka ruhába öltöznek. A nap is kedvesebb, simogatóbb.

1881 októberének egy ilyen fényes reggelén csukott tetejű fiáker állt meg a Szent György utca 24-es számú ház előtt.

Két ünneplő feketébe öltözött személy lépett ki a faragott kapun, a férfi gyengéden felsegítette a hölgyet a csukott kocsiba, majd ő is beszállt. A kocsis a lovak közé csapott, repültek a Hátsó kapu felé.

Cenkre mentek. Az esküvőjükre. Milyen furcsa pár, különös esküvő. Nincs díszmenet, vendégség, ünneplés és lakodalom, csak két tanú és a cenki plébános várja őket.

A válasz egyszerű.

A vőlegény 69 éves, Frankenburg Adolf nyugalmazott udvari titkár, a menyasszony 45 éves Carina Anna világhírű opera énekesnő, ő is visszavonult már a világot jelentő deszkákról. Túl voltak életük delén. Vélhetően már több éve társak. Sorsuk nem volt egyszerű, kanyargós úton jutottak el egymáshoz.

Frankenburg fiatal évei igen mozgalmasan és változatosan teltek. Alsó osztályait Sopronban végezte. Ő volt a szép órás Netti ifjú rajongója. Járt gimnáziumba Pécsett, Győrben és Szombathelyen. Nem találta a helyét, hivatását, mindenbe belekapott; jogász volt Egerben, tanult gazdálkodást Keszthelyen, majd jurátus Pozsonyban, Széchenyi István titkára és levéltárának gondozója rövid ideig Cenken.

Jóképű ifjú volt, a nők kedvence. „Szófogadó, viaszszívű tele jó szándékkal, érzelgősséggel és gyermekes naivitással”.** Állandóan lelkes és szerelmes. A szép szőke, Hivatal Anikó primadonna miatt még a gimnáziumot is otthagyta, kísérte a színtársulatot Pápára, Kalocsára.

Rendszeresen írt cikkeket, publicisztikákat. Többszöri próbálkozás után végre megjelenhettek írásai Kossuth lapjában, a Pesti Hírlapban. 

1844-ban saját lapot indított az Életképeket. Ez a lap”a 40-es évek legtartalmasabb szépirodalmi lapja volt 1200 előfizetővel.” Mikszáth:uo. Állami hivatalnok volt, feletteseinek nem tetszettek túl szabad és forradalmi cikkei, így Bécsbe helyezték, „kivonva a forgalomból”. Az Életképek szerkesztését Jókai vette át. Csendes hivatalnoki évek következtek. Nyugdíjazása után, 1868-ban Sopronba költözött és „ hozzáfogott magyarosítani az ódon német várost. Izgatott, írt, művész kört alapított (1877 Soproni Irodalmi és Művészeti Kör) s addig el nem ment onnan, míg meg nem érte, hogy magyarul beszélnek”.**

Frankenburgnak ez a házasság a harmadik volt. Első felesége Vilt Nina „nem volt szép, de szépen zongorázott” csendes szeretetben éltek, és csak „egyszer szomorított meg életében, azzal, hogy meghalt”.* Egy fiúk született, Emil, aki 1858-ban öngyilkos lett.

Második feleségével, Urakka alezredes lányával nem voltak boldogok. Az osztrák asszony nem értette ura magyar érzületét. Hamar külön költöztek, de elválni abban az időben igen nehéz és bonyolult volt, ezért hivatalosan együtt maradtak, a világ szemében férj és feleség.

Az élet azonban kárpótolta e kedves, rajongót. Megismerte Carina Annát a világhírű opera énekesnőt, aki a pesti Nemzeti Színház tagja, a bécsi operaház gyakori vendége és az olasz színpadok ünnepelt sztárja volt. Gyakran énekelt Sopronban is az Irodalmi Kör estjein.

Pontosan nem tudjuk, mikor találtak egymásra, de sejteni lehet abból, hogy az asszony, egy 1867-ben kelt hivatalos levelének kézírása Frankenburgé. Az esküvőre csak 1881 őszének e szép napján kerülhetett sor, a második feleség halála után. Boldogok voltak, szép egyetértésben, egymást kiegészítve éltek Frankenburg haláláig, 1884 júliusáig.

Carina Anna 10 hónap múlva, 1885. május 7-én követte férjét.

Búcsúzzunk tőlük Mikszáth szavaival „Középszerű író volt, de hasznosabb sok nagy írónál. Közkatona volt, ki vezéreket vezetett”.**

Források:

* Frankenburg: Őszinte vallomások

** Mikszáth: Emlékbeszéd Frankenburg Adolf halálának évfordulójára Petőfi Társaság, 1885.

-Berecz Dezső: Frankenburg Adolf három felesége S.Sz. 1941/4

-Berecz Dezső:Frankenburg Adolf arcvonásai S.Sz. 1955/3-4

-Petz Aladár: Frankenburg Adolf S.Sz.1955/3-4

1839 tele szokatlanul kemény volt Sopronban. A csillagok hidegen ragyogták be a mozdulatlanná dermedt kihalt utcákat.

A csendet az Újhelyi ház előtt álló őrbódéból zengő latin skandálás törte meg. Egy 16 éves, szikár, csillogó fekete szemű legényke zsolozsmázta dacosan Vergiliust. Majd öntudatos biztatásra váltott: Tehetséges vagyok! Nagy költő leszek!!! Petőfi Sándor őrizte a soproni postát. Kényszerből lett katona, nem illett ebbe a durva környezetbe. Öntudata, dacossága, büszke, korlátokat nem tűrő természete népszerűtlenné tették társai és felettesei körében. Magányos volt, nagyon nyomorúságosan érezte magát, de lelkében őrizte tehetsége tudatát.

Egyik este Schatzel Mihály soproni ügyvéd igyekezett haza a sűrű hóesésben. Schatzel öreg volt, magányos, megkeseredett, aki mindenkivel perben -haragban állt. Nem bízott senkiben. Nem volt barátja. Nem érdekelte senki emberfia.

A szokatlan jelenség megállásra bírta, latin verselés a fakabátból? Ki lehet ez a művelt katona? Megismerkedtek. A magányos fiú és a mogorva öregúr egymásra találtak. Petőfi gyakran vendégeskedett nála, az Újhelyi házban ahol a finom vacsora és borocska mellé szellemi táplálékot is kapott. Kettejük barátsága segítette át a költőt katonáskodása nehéz hónapjain, s azt az Apostol.c. művében meg is énekelte.

Forrás: Illyés Gyula:Petőfi Sándor  Bp., Szépirodalmi Kvk., 1963.