Azt mondják, az ember nem tudja visszaidézni gyermekévei kezdetét. Hát nálam ez másképpen van, rengeteg dologra emlékszem; színekre, hangokra, fényekre és főleg illatokra.A házunk kapualjának sötéten hűvös barna fényeire, a pillanatnyi vakságra, ahogy a félhomályból a napsütötte udvarra lépünk. Orromban lüktet lakásunk édeskés dohszaga, nyirkos lehelete. Akkoriban a Frankenburg utcában laktunk, egy udvari két szoba-konyhás lakásban. Sötét volt, napfény sose érte, a vizes falak ontották a hideget.Drága anyám nem adta fel, örökösen szellőztetett, ragyogó hófehér függönyöket aggatott a sötét ablakokra és a gyönyörű illatozó virágokkal ültette tele a bejárat előtti kis lépcső két oldalát.Nehéz helyzetben voltunk, mert abban az időben szinte Istenkísértésnek számítóan anyám elhagyta férjét, biztos egzisztenciáját, gyönyörű házát, és bátor-önállóan, egy igazabb élet reményében hazaköltözött Sopronba.
Velem. - Jól beszélt nyelveket, gyors és gépírni is remekül tudott így állást gyorsan talált. A lakás kérdés, az volt nagyon nehéz. Dúlt a háború, 1917-t írtunk, nagy volt a szegénység és nélkülözés.Boldogan költöztünk be hát ebbe a kis lukbaSzűkösen voltunk. Akkor már velünk élt Anna, kedves kis cselédünk, aki hamarosan legjobb pajtásom és családunk gondoskodó tündére lett.Kellet is a segítsége, hisz anyám az Östör féle ügyvédi irodában*napi nyolc-tíz órát dolgozott, gyakran szombaton is.

Sokat játszottam egyedül, emlékszem a padlóból szinte sütött a hideg, ezért legtöbbször a hálószoba két összetolt ágyán babáztam, de ez is izgalmas volt, mert a paplanból remek kis barlangot építettem magunknak.Amint az idő engedte, kint játszhattam az udvaron, hogy minél többet melegítsen a nap és öleljen a fény. Nagyobbacska koromban már igyekeztem lépést tartani az udvar gyerekeivel, akik egy darabig türelmesek voltak velem, de egy idő után beleültettek a homokba és egy vödröt nyomtak a kezembe. Egyszer nagy izgalomban voltak arra jól emlékszem, mert a fiúk egy szűk járatot találtak és azt gondolták, hogy ez egy titkos középkori alagút. Emlékszem a suttogásukra, szervezkedésükre, többre nem, mert engem, mint tökmagot sose vittek magukkal titkos útjaikra. Tragédia nem lett az biztos, mert senki nem sérült meg.

Ha csak lehetett sétáltunk. A Frankenburg utat korábban Árokszernek nevezték, az öregebbek még gyakran így emlegették, hát olyan is volt ez a kanyargós, bokrok és fák övezte földút.

A mai Vörösmarty utca bejárata helyén egy kertészet virított és a Rák patak is szabadon futott a Deák térig.A Jókai utca végén fahíd vezetett át rajta. A zsilip mindig megbabonázott, szerettem nézni a zubogó vizet. Később már menyasszony koromban nagy árvíz volt itt, emlékszem, még a várost is fenyegette. Sok eső esett a nyáron, megduzzadt a patak és elszakította a gátat. Óriási rombolást végzett, rémisztő volt, mi is megnéztük.  Elmosta a partot és tövestől tépte ki a hatalmas fákat, ezek pedig eltorlaszolták a víz útját. Napokig dolgoztak a tűzoltók és önkéntesek éjjel-nappal, hogy elhárítsák a veszélyt. Isteni szerencse, hogy csak a Szterényi féle földszintes ház omlott be.Volt arra egy kecses kis egyemeletes, sisakos kerti házacska is a mai Vörösmarty utca bejáratánál,azt azután még sokáig láttam, talán a háború után is, de akkoriban már ritkán jártam arra.Vasárnap, vagy szombat délután, ha anyám is ráért, elmerészkedtünk a Képezde utcáig, megcsodáltuk a Lenck villát és a tanítóképzőt is.  Az evangélikus tanítóképző szép, elegáns épület volt, tetején egy kedves harangtoronnyal. Maga az utca is rendezett volt, járdával, fákkal és kecses ívű utcai lámpákkal. Szerettem felmászni a képző előtt egy kis kerítésre, de ez persze tilos volt.A Deák tér, hát az maga volt a csoda, padjaival, szépen gondozott ágyásaival és a varázslatos szökőkúttal. Nagyon sajnálom, hogy nem hozták rendbe, igazán hangulatos volt.

Az időjelző házikó is kedves játékom volt, azt gondoltam, hogy törpék laknak benne és talán ők csinálják a szép időt és hozzák az esőt. Ezt még az unokáim is láthatják, szerencsére.Egy kedves szomszédunkra is emlékszem, a Petri nénire őt igen szerettem, gyakran becsalogattak a finom illatok, amik a nyitott konyhaajtón keresztül ingerelték az orrocskámat. Mindig kaptam valami finomságot, és anyám csodálkozására ott mindent megettem az utolsó morzsáig. Két szép nagylánya is volt a néninek Aranka (a képen édesanyjával) és Irmi. Csodálattal néztem fel rájuk és elhatároztam, ha felnövök és is ilyen szép leszek.Pár év után elköltöztünk onnan, a Széchenyi házba, ami szintén egy csoda-történetA második háború aztán elnyelte gyermekkorom első helyszínének nagy részét. "

Az 1944 december 6-i bombázás során lakhatatlanná vált a Frankenburg út 19., 21., 23., 25., 25/a., 27., 8., 10., 12., 14., 16. és 22. sz. ház. Haláleset nem történt. A lakók elmenekültek. Így a második nagy pusztítás, 1945 március 4-én, emberéletet nem követelt, de tovább rombolt. Teljesen megsemmisült a Jókai utca sarkán álló épület, és a korábban megsérült 21- 27. számú, korábban sérült házakat is térdre kényszerítette. A terület azután az aluljáró építkezésének kezdetéig, 1986-ig,elhanyagolt, gazos volt.

 Az aluljáró felépítésével pedig teljesen más, korszerű arculatot kapott az én  hajdan oly kedves vidékem.

-Van túlélő épület is szerencsére. A régi idők hangulatát őrző 8-as számú un. Schármár féle ház,és ugyanazon a soron a 18/20. számú épület. Őket Magda gyerekként nem láthatta, hisz az első 1940-ben, a másik pedig 1926-ban épült.

* Östör József (Gyülevíz, 1875. – Sopron, 1949.): jogász,ügyvéd, országgyűlési képviselő.  A Soproni Napló szerkesztője.Több tanulmányban foglalkozott a Széchenyi István életével, politikai működésével.Fő művei:Széchenyi István a regényhős (Bp., 1936);  Széchenyi és vármegyéje (Sopron, 1942); Tévedések, ferdítések Széchenyi körül (Sopron, 1943); A döblingi Széchenyi 1848 – 1860 (Bp., 1944). A titkárnői feladatokat, a kéziratok gépelését, összeállítását Magda édesanyja Ternegg Józsa végezte.

Forrás:

- Magda emlékiratai

- Ruhmann Jenő: A Frankenburg úti aluljáró környékének története

   S.Sz.1989. /3.

-Boronkai Pál: Árvizek Sopornban. S.Sz.:1965/ 4.

Fotók:

-Magda hagyatéka

- Soproni Múzeum, köszönet érte.

-Az aluljáró fotója az internet-Sopron-Déli.