Lépteik nyomán:életre keltett történelem

Lépteik nyomán:életre keltett történelem

Nagy György az önzetlen álmodó

2016. január 22. - Lépteik nyomán

Szeretem az okos, bátor, tisztességes embereket, akiknek van tartásuk, hitük. Akiknek vannak gyökerei és szárnyai.

Ilyen ember volt Nagy György János (Kőszeg 1735-Sopron 1812) evag.lelkész, tanár.

Módos ember, egy gazdag bécsi paszomány gyáros lányát veszi feleségül.                                                   Két háza van a belvárosban és majorja az Újteleki utcában. Szubrektor az evangélikus gimnáziumban.     Nyugodt kellemes élet ez, igazi gondok és felelősség nélkül.

Amikor azonban a harkaiak templomot létesítenek, és őt hívják lelkésznek, Nagy papi vizsgát tesz és megy. Otthagyva kényelmet, nyugalmat, vállára veszi egy templom építésének gondjait, anyagilag is támogatva azt. Illetve egy gyülekezet megalakításának felelősségét.

harka.jpg

II József nyelvrendelete kötelezővé teszi a német nyelv használatát, és hát az akkori diákoknak sem megy ez könnyen. Nagy érzékeli a problémát és zseniális, magas színvonalú iskolát létesít, Nemesi Akadémiát, ahol

” én megmutatom, hogy 5 - 6 hónap alatt jól fognak németül írni és beszélni; a kényszerítő szükség hatása alatt én hazafiságból ajánlom fel szolgálatomat a nemes vármegyének; mindenkit, aki jelentkezik, valláskülönbség nélkül és ingyen fogok tanítani”

És sikerül. Hamarosan 120 nemes ifjú tanul iskolájában, magas színvonalon.

Azt is tudja, hogy a tanár személye és tudása alapfeltétele a magas szintű oktatásnak. Tanárokat képez.

Eredményei sajnos irigységet és haragot szülnek. Ellenségei feljelentik, kivizsgálás indul ellene, minta tanítást kell tartania. Persze mindent a legnagyobb rendben találnak.

Ekkor cselhez folyamodnak a szürke vartyogók: II. Józseffel Nagyot Vas és Sopron megyék tanfelügyelőjévé akarják kineveztetni, de ahhoz, hogy előléptethessék, lemondatják prédikátori hivataláról. Kinevezését „jótevői”hátráltatják, II. József meghal, Nagy György állás nélkül marad.

Három évi eredményes munkát követően Harkáról Sopronba költözik, az akadémia megszűnik.

Nem ül ölbe tett kézzel. Most Soproni házába fogad diákokat, akiket délutánonként korrepetál, hegedülni Haydn tanítja diákjait Kismartonban. Magyar nyelvtant ír, dolgozik a Magyar Társaságban.

Zseniális gondolkodó, megérti az idők szavát. Úgy gondolja, hogy Magyarország fejlődésének feltétele az iparosítás, vagyonát „beáldozva” cukorgyár létesítésébe kezd. Telket vesz majorja mellé az Újteleki utcában, építkezik, szervez. Az építkezés jól halad, áll az épület, a berendezés nagy része is megvan.

Elfogy a pénz, hitelt kell felvennie. Kész a gyár, ha beindul a termelés minden rendben.

Ekkor lecsapnak a hitelezők. Nagy hiába kér türelmet, időt. Tönkremegy. 77 évesen hal meg, megkeseredve.

A cukorgyárat Rupprecht János veszi meg és virágoztatja fel.

Forrás:

-Payr Sándor:Nagy György és a harkai iskola II. József korában. Sopron, 1916.

-Hrabowszky György: A Dunántúli Evang. Aug.Conf.Superintendentia prédikátorai. Veszprém, 1803.

A bejegyzés trackback címe:

https://lepteiknyoman.blog.hu/api/trackback/id/tr798301866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása